In another world ... reloaded!

Második évad! - Tizenharmadik rész!

Ahogy a négy alak közeledett egyre biztosabb voltam abban, hogy látták a velem készített interjút. Gyorsabban terjednek itt a hírek mint ahogy azt gondoltam.
-Lám-lám. Benneteket is lehet így együtt látni?-gúnyolódtam-Annyira azért nem vagyok ám veszélyes, hogy díszkíséret kelljen ahhoz, hogy beszélgessünk!-intéztem szavaimat ezután apámhoz.
-Most azonnal velünk jössz!-jelentette ki majd maga után kezdett ráncigálni.
-Nem megyek én sehova!-rántottam el a kezeimet-Nem vagyok olyan ember akinek egyet fütyülsz és máris ugrál.
-Doliya elég legyen!-csattant a hangja-Most azonnal velünk jössz!-jelenti ki ellenmondást nem tűrően.
-Chrsitian ne rendezz jelenetet!-figyelmezteti Dietrich-Nem hiányzik még egy média botrány.
-Hallottad Christian! Nem megyek veletek sehova!-jelentettem most én ki a dolgokat-Ha valamit mondani akartok akkor mondjátok el itt.
-Doliya ne nehezítsd meg még jobban a dolgukat!-szólalt fel Adrian is.
-Eszem ágában sincs!-tettem fel védekezésképp a kezem-Csak tudjátok mind a négy ötökben csalódtam. És ezek után azt hiszem, hogy nekünk nincs miről beszélni!-zártam le a témát majd sietős léptekkel távoztam a pályáról. Meglepett, hogy senki nem jött utánam bár talán ezen már meg sem kellene lepődnöm. A kulcsaimat keresgélve álltam a szállodai szobám előtt. Amint meglettek a kulcsok igyekeztem kinyitni a zárat, de az már nyitva volt. A félelem átsuhant az egész testemen a szívem kétszer olyan hevesen vert mint szokott. Féltem belépni, de nem volt más választásom. Megtettem az első lépést majd halkan közelítettem meg a konyhát ugyanis onnan jöttek a hangok. Útközben magamhoz vettem egy vázát is a biztonság kedvéért. Lélegzet visszafolytva tettem meg az utolsó pár lépést, de mire a konyhába értem ott már senki sem volt.
-Csak nem engem akarsz azzal a szép vázával leütni?-hallottam meg a hátam mögül egy hangot. Annyira megijedtem, hogy a kezemben szorongatott vázát sikerült elejtenem így az darabokra tőrt.
-Te elmebeteg barom!-fordultam vele szembe-Utállak érted!-ütöttem bele a kezébe olyan erősen ahogy csak tudtam.
-Nem utálhatsz elvégre egy interjúban kiálltál mellettem!-vigyorgott.
-Az két órával ezelőtt volt!-oltottam le-Azóta már találkoztam apámmal!-forgattam meg a szemeimet-De egyébként, hogy is kerülsz ide?
-Ja tegnap mondtam, hogy jövök!-rántotta meg a vállát-És apádékkal mi van?
-Kit érdekelnek?-tettem fel a logikus kérdést-Engem nem.
-Ezt most csak úgy mondod, de valójában nem így van!-ült le mellém.
-Ne kezdj itt nekem okoskodni! Nem jön be!-ráztam a fejem.
-Akkor mi jönne be?-húzogatta a szemöldökét.
-Hát ez sem! Egyébként neked nem mostanság megy majd a géped Keynes-be?
-Fél óra múlva. Szóval még van fél órám, hogy rávegyelek arra, hogy gyere velem!-villantott egy mosolyt.
-Tévhitben élsz Vettel. Én nem megyek sehova. Még akkor sem ha nekiállsz itt könyörögni nekem!-jelentettem ki.

○ 15 perccel később○

-Hova sietünk ennyire? Még van 10 percünk!-morogtam az orrom alatt. Nos igen mégis sikerült rávenni, hogy vele tartsak. Nem volt egyszerű menet. Még térden állva is könyörgött. Én persze jót nevettem rajta, de mikor ezen megsértődött megenyhült a szívem és végül vele jöttem. lehet, hogy ezt meg fogom még bánni, de ez van.
-Ne morogj már ennyit! Inkább húzd a fejedbe azt a kapucnit!-parancsolgatott.
-Ennél jobban már nem tudom!-morogtam majd a bőröndömet szinte felrugdostam a lépcsőkön.
-Add már ide!-vette ki a kezemből majd nagy léptekkel elindult leadni az Ő és az én csomagjaimat is. Viszont már kezdtem megbánni, hogy eljöttem vele. Ha egész nap marni fogjuk egymást akkor lehet jobb lenne már most lelépnem-Gyere mennünk kell mert itt fogunk maradni!-fogta meg a kezem majd sietős léptekkel indult meg a bejárathoz. Szinte futottam mellette mert míg Ő lépett egyet és léptem hármat is. Szerencsére aztán nem maradtunk le a gépről sőt mint kiderült még lett volna 10 percünk ideérni.
-Lekéssük mi?-morogtam.
-Jó oké talán kicsit elnéztem az időt!-tette fel védekezésképp a kezét.
-Kicsit? Tudod szerintem nem ártana neked egy szemüveg!-csóváltam a fejem.
-A látásom még tökéletes!-jelentette ki majd leült mellém.
-Ezzel vitatkoznék!
-Csak ne mos! Hulla fáradt vagyok!-terült szét az ülőalkalmatosságon.
-Akkor már ketten vagyunk!-ásítottam egy hatalmasat. Mindketten megpróbáltunk a legkényelmesebben elhelyezkedni, hogy aztán aludhassunk egy keveset. Én fészkelődtem a legtöbbet mert egyszerűen sehogy nem volt kényelmes az a szék.
-Alszol?-böktem meg a hasát.
-Már nem!-fintorodott el.
-Ja bocsi!-mosolyogtam.
-Az előbb még azt mondtad álmos vagy nem?-pislogott rám.
-De, de ez az ülés kényelmetlen és így nem tudok aludni!
-Nők!-forgatta meg a szemeit-Gyere!-karolta át a vállamat majd közelebb húzott magához. Fejemet a mellkasára hajtottam majd még egy kevés mocorgás után sikerült elhelyezkednem.
-Álmodj velem Törpi!-suttogta a szavakat majd még kaptam egy puszit a fejemre.
-Álmodj Mr. Sztár pilóta!-ráztam meg a fejem.

Sziasztok. Ismét itt vagyok. Szeretném elmondani nektek, hogy ezt a blogot szeretném befejezni az iskola kezdés előtt! Amint megkezdődik az iskola csak a tanulás körül fog forogni minden. Nem lenne időm írni ezt a blogot és a Császár Gáborosat sem. Viszont a most nyitott blogom szerintem iskola idő alatt is futni fog! ( Elvileg ) A befejezésig viszont még van pár rész szóval még jelentkezem. Puszilok mindenkit. ♥