35.
2045. május 19.
A már-már fehér színű falak között sétálva újra és újra emlékek törnek elő belőlem. Boldog és szomorú emlékek. Aztán benyitok egy irodába melyen már alig láthatóan de ott van ez a név: Sebastian Vettel. Nos igen az évek nem kedveztek ennek az épületnek sem. 33 év azért mégis csak hosszú idő. Ezalatt a csapat is megélt egyet s mást. Voltak boldogabbnál boldogabb napok. És persze a rosszabb korszakok sem kerültek el. A halványkékben pompázó falakra vándorolt a tekintetem. Leültem egy székre és csak bámultam a falra függesztett képeket. Az első kép amin megakadt a szemem egy az első közös győzelmünkről készült kép volt. 2012 Bahrein. Tökéletesen emlékszem erre a napra. Előtte nagyon megbántott Sebastian a bunkoságával de a verseny végére együtt buliztunk. Talán itt kezdődött el a barátságunk. A következő kép nálunk készült. Én voltam rajta Sebastian, Cesc, Xavi és Iniesta. Mindannyian önfeledten mosolyogtunk. Emlékszem a képet még anya készítette. Elmosolyodtam majd egy másik képet kezdtem szuggerálni. Ez a kép otthon is megtalálható a falamon. Én voltam rajta és Sebastian. 2013 áprilisában készült a kép. Boldogok voltunk mint minden szerelmes pár bár azt tudtuk hogy nem vagyunk átlagosak. Egy könnycsepp gördült le az arcomon de gyorsan le is töröltem. Elnéztem jobbra ahol egy vitrin kapott helyet. A vitrinben pedig serlegek voltak. 2008 Monza, 2009 Kína, 2011 Malajzia, 2012 Bahrein, 2013 Németország, 2014 Magyarország, 2015 Abu-Dzabi. Talán azért voltak ezek itt mert ezekre volt a legbüszkébb. Aztán a sor egy időre megszakadt és a következő kupára már 2018 volt irva. A vitrinben a 2018-as kupa mellett egy kép is volt. A kép láttán ismét potyogni kezdtek a könnyeim. Kezem a hasamra vándorolt és halványan elmosolyodtam. A képen én voltam 9 hónapos terhesen. Sebastian pont megnyerte a soron következő nagydíjat utána 1 órával pedig beindult nálam a szülés. Seb végig velem volt és 1 óra múlva megszületett szerelmünk gyümölcse a kis Harold Vettel. Gyönyörű szőke haja és kék szeme volt mint édesapjának. Christian aki ekkor már visszavonult azt mondta hogy olyanok mint két tojás. Igen határozottan ezt mondta soha nem fogom elfelejteni. A vitrinben elfogyott az emlék ezért ismét a falat kezdtem bámulni. Egy kép amin a Kis Harold volt 3 évesen. Épp Züricben töltöttük a nyaralásunkat ott készült a kép. Már akkor megmondta Sebastian hogy nagyobb tehetség lesz a fia mint Ő maga. Ezzel Chrisitan és Kimi is egyet értett. Apropó Kimi. Az egyik sarokban Róla is van egy kép amint a kislányával játszik a medencében. Elmosolyodtam. Az emlékek ezennel véget értek ebben a szobában. Vettem egy mély levegőt lecsuktam a szemeimet hogy elraktározhassam emlékeimben ezt a pillanatot majd kimentem a kis helységből. Tovább egy másik irodába amin ez a név állt: Chrisitan Horner. Lenyomtam a kilincset és bementem az előzőnél kicsivel nagyobb irodába. A fehér falakon mára már csak pár kép maradt meg. De ezek a képek rengeteg emléket rejtettek magukban. Az első kép 2014-ből van. Ekkor ismét világ bajnok lett a csapat is és Sebastian is. Immár négyszeres világ bajnok. A képen rajta volt az egész Red Bull csapat. Mindenhol 100 wattos vigyorgó embereket lehetett látni. Becsuktam a szemem és hagytam hogy a pillanat magával ragadjon. Lelki szemeimmel ismét magam előtt láttam a könnyeivel küszködő Sebastiant. Azt a mérhetetlen boldogságot nem lehet szavakban összefoglalni. Annyira különleges pillanat volt hogy még 10 év múlva is emlékezni fogok rá. Kinyitottam szemeimet majd egy számomra kedves képet kezdtem nézni. A hatalmas stadion látszodott a háttérben de nem emiatt imádtam ezt a képet. A stadion közepén a kisfiam Harold rugdosta a labdát Christiannal, Sebastiannal és drága barátommal Xavival együtt. Ekkor Harold nem lehetett idősebb 3 évesnél. Pep Guardiola szerint a focihoz is hatalmas tehetsége volt Haroldnak de Őt a szíve mégis inkább az autó sporthoz húzta amit meg is értettem. A fal közepén egy hatalmas barna kerettel ellátott kép díszelgett. Azt hittem erről a képről hogy rég nyoma veszett. De kiderült hogy nem. A kép nem sokat mondana el egy átlag embernek. Nyilván Ő csak két Formula autót látni amit két pilóta vezet. De nekem ennél sokkal többet mondott az a kép. Hisz a két autót a számomra két legfontosabb ember vezette. Sebastian és Harold. Emlékszem Harold ekkor ült először Forma 1-es autóban. És az az autó történetesen egy Red Bull Racing volt. Az egyes számmal ellátott Red Bull Racing. A könnyek ismét utat törtek de próbáltam kordában tartani. Még pár percig bámultam a képet majd kisétáltam a szobából. Egyenesen az előtérbe ami tele volt fontosabbnál fontosabb díjakkal. Elmosolyodtam de ezzel egy időben a könnyeim a folyni kezdtek. Hirtelen két kezet éreztem meg a vállamon. Rögtön felkaptam a fejem és tekintetem találkozott Kimi tekintetével. Ő is eléggé megviselt volt ahogy én is.
-Summer merre van?-szipogtam.
-Elmentem megnézni Harry és az apja szobáját.
-Akkor utána megyek!-Kimi bólintott majd elengedte a vállamat én pedig elindultam. Lányomat meg is találtam Harry öltözőjében. Épp egy képet szorongatott közben pedig halkan sírdogált. Mellé ültem és jó szorosan magamhoz öleltem.
-Itt vagyok Kicsim! Minden rendben lesz!-suttogtam a fülébe de lányom sírása nem akart csillapodni.
-Anya..-szipogott-Miért mindig azokat ragadja el tőlünk a sors akikre a legnagyobb szükségünk lenne?-tette fel azt a bizonyos kérdést.
-Nem tudom Kincsem. De nyugodj meg egy kicsit rendben?-toltam el magamtól mire Ő csak bólintott. Kivettem a kezéből a képet és ismét megtelt könnyekkel a szemem. A képen rajta volt az egész család. Sebi, Harry, Summer és én is.
-Itt még minden szép és jó volt!-mondta fojtott hangon Summer-Aztán jött az a rohadt baleset!-suttogta a kezei pedig automatikusan ökölbe szorultak és ismét sírásba tört ki-Miért anya?-zokogott.
-Kicsim!-öleltem meg és én is vele együtt zokogtam. Közben Kimi jött be a kis szobába és mellénk telepedett majd jó szorosan karjaiba zárt minket is.
-Summer!-szólalt meg hosszas csend után Kimi-Menj egy kicsit ki levegőzni James-el. Rendben?-nézett a lányomra. James Kimi fia aki 1 évvel idősebb mint Summer.
-Rendben!-bólintott egy aprót majd a fiatal fiúval kimentek.
-Kimi az annyira nagyon nehéz!-zokogtam.
-Nekem is Nilla de muszáj erősnek lenned Summer miatt!
-Tudom de ez nagyon nehéz...és nagyon fáj hogy Ő már nincs itt..
-Nekem is..de a múlton nem tudunk sajnos változtatni. De jobb lenne ha ezt a helyet is elkerülnénk még egy darabig. Még talán túl korai volt idejönni.
-Lehetséges...-suttogtam.
-Mi lenne ha kimennénk a temetőbe? Már rég voltunk!
-Rendben menjünk!-erőltettem meg egy mosolyt majd Kimivel karöltve távoztunk a szobából majd a gyárból is sőt Milton Keynesből is talán örökre. Este hét óra fele járhatott az idő mikor a Heppenheim-i temetőhöz értünk. Summer és Kimi után én is kiszáltam a kocsiból majd megfogtam Sum kezét és együtt mentünk be a temetőbe. A már megszokott helyen álltunk és bámultuk a sírfeliratot.
Sebastian Vettel 1987-2043.
Harold Vettel 2018-2043.
Emléketek örökké a szívünkben fog élni.
Könnyek kezdtek száguldozni a szememből majd a szomszédos sírra vándorolt tekintetem. A másik síron Christian neve állt és kb. ugyanez a szöveg. Az emlékek ismét előtörtek belőlem...minden olyan élethűen élt bennem..
2043. június 7.
Épp végeztem a vacsorával mikor megszólalt a csengő. Letettem a kést megtöröltem a kezem majd elindultam ajtót nyitni. Azt hittem Harry-ék jöttek haza csak épp a kulcsot hagyták itthon de ez nem így volt. Mikor kinyitottam az ajtót két rendőrrel találtam szembe magam. Rossz előérzetem támadt de próbáltam ezeket elűzni.
-Jó napot hölgyem. Ön Sebastian Vettel felesége Nilla Vettel?-kérdezte az egyik.
-Igen én lennék!-bólintottam egy aprót. Közben fentről a lányom Summer trappolt le egyenesen hozzánk.
-Mi történt anya? Miért vannak itt rendőrök?-kérdezösködött.
-Rossz hírt kell Önökkel közölnünk!-szólalt meg ismét a rendőr-A férje autó balesetet szenvedett.
-Úr isten!-kaptam a kezem a szám elé-De ugye jól van? És mi van a fiammal? És Christiannal?-este kétségbe de a rendőrök meg se szólaltak-Az isten szerelmére mondjanak már valamit!-ordítottam a két egyenruhásra.
-Sajnálom hölgyem de a férje a fia és Horner úr is azonnal életüket vesztették!
-Anya!-fordult felém Sum könnyes szemekkel-Énekelsz megint?-szipogott. Mindig szoktam énekelni a sír előtt. Általában szomorú dalokat de ezekben az a jó hogy együtt énekelek a lányommal és talán kicsit újra mellettem érezhetem Sebet és Harryt. Vettem egy mély levegőt majd énekelni kezdtem.
~~.......~~
Közölhetnek ennél lesújtóbb hírt egy emberrel? Szerintem nem igazán. Nem csak a férjemet vesztettem el hanem a fiamat is és a legjobb barátunkat is. A sors kicsit sem volt kegyes hozzánk. Ketten maradtunk ebben a nagy világban a lányommal. Elsőnek felfoghatatlan volt ez az egész számomra. Minden nap Kimi járt hozzánk a lakáshoz és rajtunk tartotta a szemét nehogy valami őrültséget tegyünk. Bevallom gondoltam arra hogy levetem magam egy szakadékról de nem tehettem ezt a lányommal. Seb szülei és nagyon maguk alatt voltak így a temetést csak 1 hónap múlva történt meg. Szűk családi és baráti kör semmi felhajtás. A szertartás mindenki beleértve Kimit is végigzokogta. Még máig is emésztem a történteket pedig ennek már vagy 1 éve...azóta elköltöztünk Heppenheimből..egészen vissza Magyarországra a lányommal és Kimiékkel. Minden héten egyszer ellátogatunk ide a sírhoz és mindig könnyes szemekkel távozunk.-Anya!-fordult felém Sum könnyes szemekkel-Énekelsz megint?-szipogott. Mindig szoktam énekelni a sír előtt. Általában szomorú dalokat de ezekben az a jó hogy együtt énekelek a lányommal és talán kicsit újra mellettem érezhetem Sebet és Harryt. Vettem egy mély levegőt majd énekelni kezdtem.
Végtelen az ég, s oly aprónak érzem magam itt lent,
Egyetlen társam most a csend, egy ismerős idegen.
Szótlan ma az éj, választ nekem egy csillag sem ígér,
Mégis hív az ismeretlen a távolba, otthonomból az álmomba,
mert én...
A hangom kicsit rekedt volt a sok sírás miatt de folytattam.
Veled úgy szállnék, végtelen éjben,
Bújjunk el csillagok közt most, kérlek!
Semmi se számít, csak a sorsomat átírd,
Bújjunk el csillagok közt most, kérlek!
A refrént együtt énekeltük és a végére már megint sírtunk. Sokáig csak néztük a sírt majd Summer visszament Kimihez a kocsiba de én még maradtam.
Letöröltem újból előbukó könnyeimet majd még egy utolsó pillantást vettem mindkét sírra és én is visszamentem Kimiékhez. Szótlanul ültem be az autóba és egész úton csak bámultam ki a kocsiból ahogy a többiek is. Hazaérve készítettem vacsorát majd megvártam míg Summer lefekszik aludni én pedig a nappaliban lévő zongorához ültem. Felhajtottam a tetejét és egymás után lenyomtam a billentyűket. Aztán kicsivel később énekelni is kezdtem.
A szerep a múlté, álmunk véget ért, arcod emlékképp
Csak egy dal, ami megmarad, pár múlt pillanat,
szerelmes szavak
A mondatra pont került a végtelenig merült
Miért kellett hagynunk hogy így legyen?!
A titkodat kerestem, már hittem, hogy meglelem,
de vesztettem
Állítsuk meg még egy percre a világot
Ha a hajnal minket egymás mellett ér
Lelkünk összeér...
Állítsuk meg még egy percre a világot
Ha a hajnal minket egymás mellett ér
Lelkünk összeér...
 |
| Summer Vettel. |
 |
| Harold Vettel. |
Szia.
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett ez a befejezés. Tudom, hogy szomorú volt, meg Deppy, de nekem tetszett. :)
Kell az ilyen is, és én kifejezetten szeretem az ilyet! ;)
Jó volt olvasni, hogy Kimi és Nilla ennyire jobban lettek, és hogy milyen boldogok voltak együtt Sebassal. Szomorú, hogy meghaltak mindhárman és pont egy autóbalesetben. De remek volt, hogy annyiszor világbajnok lett, és hogy Magyarországra költöztek! :)
Amit én hiányoltam az a Barca volt.. Hisz a történetben végig jelen voltak a focisták, de pont a befejezésben nem.. ://
Illetve pár rész óta már nem volt szó Geriről, én szívesen el olvastam volna, hogy mi lett vele is. Hogy alakult Izabella és Hekki élete..
Na de mindegy. Nekem ettől függetlenül tetszett. :) Remélem minnél előbb olvashatok tőled újra! Puszii. :)