I Miss You!

Sziasztok! Itt a friss. Köszönöm szépen a 3 kommint! :) Most is örülnék mondjuk úgy 3-nak megint! :$ :)) Most hosszú hétvégénk lesz szóval ha hamar meglesz a kommi akkor hamar hozom a frisset! Jó olvasást! Puszi♥

Negyedik.

Az éjszaka egy szem hunyásnyit sem aludtam. Nem azért mert nem tudtam volna hanem azért mert reggel mindnél hamarabb le akartam lépni. De ehhez meg kellett várnom míg Sebastian is hajlandó felkelni. Na erre várhattam is elég sokat. A ház ura ugyanis 9 órakor ébredt meg. Hogy honnan tudom? Egész végig az órát figyeltem és hallottam ahogy csoszog. Felpattantam az ágyról kivágtam az ajtót és villám sebességel száguldottam le a nappaliba majd onnan át a konyhába. Ő éppen a hűtőben matatott és szerintem nem igazán vett észre.
-Lennél szíves hazavinni?!-szólaltam meg. Ő annyira megijedt hogy kiejtette a kezében lévő tejes dobozt.
-Remek most le kell mennem a boltba tejért!-morgott.
-Kérdeztem valamit!-szóltam oda neki.
-Hozzak neked is valamit?-fordult felém miközben feltakarította a tejet.
-Süket vagy?
-Szóval akkor ne hozzak semmit. Oké. Akkor úgy 15 perc és itthon vagyok. Kaját találsz a hűtőben! Szia!-került ki felkapta a kabátját majd távozott. Én meg csak bámultam magam elé mint egy hülye. Most komolyan ilyen könnyen lerázott? Hát ez remek. Ki tudja meddig kell még itt dekkolnom úgy hogy nem is ismerem a ház tulaját és Ő se engem. Nem értem miért tart még mindig itt. De ha visszajön én tuti biztos lelépek. Ha kell gyalog megyek haza de nem vagyok hajlandó tovább itt maradni.  A lépcső közepén foglaltam helyet és vártam hogy betoppanjon. Úgy 10 percet ülhettem ott mikor az ajtó kinyílt és belépett rajta egy mosolygós Sebastian.
-Tudod a kanapém sokkal kényelmesebb mint a lépcső!-vigyorgott.
-Tudod cseppet sem érdekel! Most pedig vigyél haza!
-Annak is eljön az ideje. De ne lépjünk ennyire előre az időben. Mit kérsz reggelire?-indult el a konyha felé.
-Azt hogy vigyél haza!-ordítottam utána.
-Oké akkor pirítós lesz!-kiabált vissza. Hát én totál kiakadtam az tuti. Mérgesen pattantam fel a lépcsőről és egyenesen a konyhába száguldottam.
-Most komolyan. Meddig akarsz itt tartani? 
-Már mondtam. Meg szeretnélek ismerni. És mivel máshogy nem tudom elérni azt hogy beszélgess velem kénytelen leszek addig itt tartani téged míg meg nem tudok Rólad többet!-hát most ledöbbentem.
-Miért akarsz megismerni?-tettem fel egy újabb kérdést.
-Nem tudom. Csak meg akarlak ismerni és kész. Olyan nagy baj ez?-fordult felém.
-Igen. Nem vagyok én senki hogy meg akarj ismerni. Se egy sztár se semmi.  Csak egy lány vagyok akit hidd el jobb ha nem akarsz megismerni!
-De most miért? Kétlem hogy átlagos lány lennél. Van benned valami különleges. De tessék egyél!-tolt elém egy tálat.
-Nem vagyok éhes!-toltam el magamtól.
-Akkor is egyél!-tolta vissza a tálat. Én meg újra eltoltam. Ő meg vissza. És így ment ez még egy darabig. Végül csak hogy ne vesszünk még ennél is jobban össze leerőltettem két falatot.
-Boldog vagy?!-morogtam.
-Igen!-mosolygott. Én csak megforgattam a szemeimet.
-Oké ettem veled beszéltünk pár szót most pedig vigyél haza!!
-A veszekedés közel sem beszélgetés. Szóval még csak el sem kezdtük a dolgokat. De talán elkezdhetnénk. Mesélhetnél magadról.
-Na azt lesheted!-nevetettem fel gúnyosan. 
-Ha nem hát nem. Már mondtam amint beszélgetünk és jobban megismerjük egymást szabad vagy. De addig úgymond az én foglyom vagy!-villantott felém egy perverz vigyort. Csak fújtattam egyet majd sértődötten vonultam vissza a vendégszobába. Csak nem gondolta komolyan ezt az egészet Sebastian! Igaz??! Remélem. Az ablakhoz léptem és behúztam a sötétítőket ezzel megakadályozva hogy a nap besüssön. A szoba félhomályba borult én pedig gondterheltem ültem le az ágy szélére. Próbáltam minden gondolatot kizárni a fejemből és ez szerencsére sikerült is. Viszont azzal járt hogy sikeresen elaludtam. Az éjszakai virrasztás eredménye. És mint kiderült hiábavaló volt fent maradni. Hisz még mindig Sebastian házában vagyok.

~...~

A takarót magamra húzva fordultam meg az igen kényelmes ágyon. Sokkal kényelmesebb mint az én kanapén. De várjunk csak. Nekem nem is volt takaróm! Amint ezt tisztáztam magamban lassan kinyitottam szemeimet. A szobában sötét volt csak az egyik sarokban világított egy láva lámpa. Tehát azért még sem volt olyan sötét. De az biztos hogy már este van. Tekintetem a takaróra tévedt amit úgy látszik valaki úgy terített rám. Ez a valaki pedig az ággyal szemben lévő széken aludt. Gondolom nem lehet valami kényelmes de nem volt szívem felébreszteni. Az eddig rám terített takarót most ráterítettem én pedig visszafeküdtem az ágyba. És bár csak pár órát tudtam aludni és azt sem a legnagyobb nyugalomban még is jó volt kicsit lustálkodni. Mire felébredtem már Sebastian is fent volt és engem bámult.
-Jó Reggelt!-mosolygott. Komolyan már kora reggel ezt csinálja?
-Azt!-morogtam. Tőlem csak ennyi telik ilyenkor reggel na meg úgy általában is.
-Nem vagy éhes?
-Nem tudsz leakadni erről a kaja témáról? Hozzá vagyok szokva ahhoz hogy napokon keresztül nem eszek szóval nem nem vagyok éhes.
-Rendben de ezen a szokásodon majd én változtatok!-kacsintott majd felállt és kisétált a szobából. Hát ez remek napról napra furcsább lesz ez a srác.