I Miss You!

Sziasztok! Sajnálom hogy ilyen későn hozom a frisst de ezen a héten teljesen be voltam táblázva. Ebből a történetből már csak pár rész van vissza. És hogy mi lesz a továbbiakban? Az még számomra is rejtély. De igyekszem egy új történettel előállni. Addig is jó olvasást! Puszi♥

Hetedik.

A hatalmas dobozzal a kezemben indultam meg Sebastian házához. Csengetnem nem kellett hisz a bejárati ajtó tárva nyitva állt. Miután beléptem becsuktam magam mögött majd egyenesen a nappaliba mentem. Sebastian már ott volt és kitartóan bámult egy pontot ami azt hiszem egy kép volt a falon. Lepakoltam az asztalra majd leültem mellé. Még mindig azt a pontot bámulta mintha olyan érdekes lenne az a kép. Pedig csak egy felírat volt rajta.
-Sebastian!-kocogtattam meg a vállát mire rám kapta a fejét.
-Jobban szeretem a Sebet! Egyébként észre se vettem hogy megjöttél!
-Azt látom!-mosolyodtam el halványan-De bele is kezdhetnénk!-sóhajtottam. Ő csak bólintott majd feltett egy valamivel kisebb dobozt az asztalra az enyém mellé.  Elvette az én dobozomat én pedig az övét. Óvatosan nyitottam ki majd belenéztem a dobozba. Egy fotó album volt tisztán látható a legalján, felette volt pár érem, aztán plüss mackók és ilyen báb figurák. Nagyjából belegondolva az én dobozom is ezeket tartalmazta. Közös megegyezés után eldöntöttük hogy előbb a plüssöket és a figurákat vesszük ki a dobozból. Egy halom figura került elő.

 Az én kezembe egy Erzsébet király nős bábú került. Egy darabig csak forgattam a tárgyat.  Olyan aranyos volt ahogy a nénike felmutatja a mutatóujját. Miután kigyönyörködtem magam a figurában érdeklődve fordultam Sebastian felé.
-Ez a figura egy poén szüleménye volt!-mosolyodott el-Mivel mindig is vevő voltam a jó poénokra egyszer elkészítettem ezt a figurát és kitettem az autóm elejére hogy mindenki csodálhassa!-mosolyodott el-Amúgy nincs különösebb jelentése. Csak egy geg!-bólintottam majd a tekintetem a kezében lévő tárgyra kúszott. 

Elmosolyodtam majd mesélni kezdtem.
-Még kiskoromban kaptam ezt a plüsst! Már akkor imádtam a kék színe miatt!-mosolyodtam el-Aztán úgy 7 éves lehetettem mikor véletlenül beleejtettem a tűzbe. Szerencsére csak a farka égett meg egy kicsit!-mindketten elmosolyodtunk majd én egy újabb tárgyat szedtem ki a dobozból. Egy sapka volt. De nem akármilyen sapka. Piros volt az oldalán pedig szarvak. Érdeklődve fordultam Sebastian felé.
-Ezt még úgy kaptam!-mosolygott-Pár jó barátom vette nekem és ha volt ok az örömre ezt viseltük. Nem csak én hanem a barátaim is!-mosolyodott el. Elképzelve viccesen nézhetett ki ebben a sapiban. Még megannyi tárgy került elő majd mikor már az összes történetét kitárgyaltuk jöhetett a fotó album. Ez lesz a nehéz feladat legalábbis számomra. Már ahogy kinyitottam könnybe lábadt a szemem. Pedig még csak az első képnél tartottunk.
-Ha még korainak érzed csak szólj!-fogta meg a kezem Sebastian.
-Nem. Ha már belekezdtünk akkor nem most fogom abbahagyni!-bólintott én pedig nekiálltam összeszedni a gondolataimat. Szerettem volna elmondani neki az egész életemet és nem csak azokat a sztorikat amelyek rajta vannak a képeken-Mi lenne ha elsőnek inkább képek nélkül mesélném el a történetemet?-fordultam felé.
-Benne vagyok!-kényelmesen elhelyezkedtünk pont úgy hogy ha beszélek akkor a szemébe tudjak nézni. Vettem egy mély levegőt majd belekezdtem mondandómba.
-Nos...öhm...nehéz ez most. Igazából fogalmam sincs hol is kezdhetném. Hirtelen annyi mindent tudnék mesélni. Igazából az én életem nem egy happy sztori. Vagyis elsőnek annak indult. Tökéletes gyermekkorom volt. Szerető család két kistestvér, barátok. Óvodába jártam mint minden normális gyerek. Az iskola megpróbáltatásait is könnyen vettem. Nem panaszkodom mindig jó tanuló voltam. Felvettek abba a középiskolába ahova szerettem volna menni. A barátaim is sikeres felvételit tettek és a távolság ellenére is tudtuk tartani a kapcsolatot. A középiskola alatt is találtam egy-két barátnőt de az óvodai barátaim voltak az igaziak. A középiskola után én és három barátom úgy döntöttük hogy egy évet halasztunk a főiskoláig. Abban az egy évben kezdődött minden probléma. Az egy év halasztást azért hoztuk meg mert szerettünk volna mindannyian utazgatni a világban. A szüleink segítségével elsőnek eljutottunk Londonba majd Párizsiba. A következő úti célunk pedig Bécs volt. Minden a terv szerint haladt. A repülő jegyek megérkeztek mi pedig indulásra készek voltunk. Viszont a szüleimnek pont közbejött egy tárgyalás amire muszáj volt elmenniük. Ezért muszáj volt elhalasztanunk a kiruccanást. A két öcsém rám lett bízva viszont én nem azzal voltam elfoglalva hogy rájuk figyeljek. Hanem avval hogy meg tudjam szervezni az újabb kiruccanás idejét.  A szüleim hívtak hogy még aznap este hazajönnek. Mikor már alig voltak pár kilométerre a háztól telefonáltak. A tesóim totál bezsongtak ezért örömmel szaladtak ki hogy köszönthessék szüleimet. Pár perccel később én is utánuk mentem. Már lehetett látni ahogy szüleim kocsija közeledik. Épp egy kereszteződéshez értek. Zöld volt a lámpa szóval nem kellett megállniuk. Viszont a jobbról érkező kocsi frontálisan beléjük hajtott!-egy könnycsepp gördült le az arcomról-Én és a testvéreim tanúi voltunk a balesetnek. Lesokkolva álltam ott és néztem a számomra máig felfoghatatlan balesetet. A fiúk sírva kezdtek el a jármű felé futni. Amint kapcsoltam én is utánuk eredte hogy elrángassam Őket onnan. De alig tettem meg pár lépést a kocsi felrobbant. A testvéreim pedig már olyan közel voltak a roncsokhoz hogy Ők is életüket vesztették azonnal!-itt már nem csak pár könnycsepp itt már megannyi könnycsepp gördült le az arcomról. Sebastian közelebb ült mellém és óvatosan magához húzott. Fejemet nyak hajlatába fúrtam és úgy sírtam tovább. Ő nyugtatóan simogatta a hátamat de ez sem segített. A könnyeim megállíthatatlanul száguldoztak lefelé az arcomon.