![]() |
| Cuki Sebii♥ |
Másnap Sebre várt még egy szabad edzés és egy időmérő is. Reggel nagyon nehezen tudtam kiimádkozni az ágyból látszott rajta hogy valami nem stimmel. Mogorva volt és aligha beszélt hozzám. Kicsit besértődtem ezért elmentem zuhanyozni. Tudtam hogy most nekem kell ész szerűen viselkedni. Nekem kell belé lelket önteni. Nem tudom hogy mi a baja sőt még csak el sem tudom képzelni. Tegnap minden olyan jól alakult ma meg már 180 fokot fordult vele az élet.
![]() |
Gyorsan felöltöztem és kiszáguldottam a fürdőből. Seb az ágyon ült az arcát a kezébe temetve. Letérdeltem elé és a kezeimet a combjaira tettem. Rögtön rám kapta a tekintetét.
-Mi a baj Bajnok?-kérdeztem lágyan.
-Tartók a mai naptól!-válaszolt halkan.
-Én tudom hogy minden rendben lesz! Választottunk egy jó taktikát Rockyval és majd meglátjuk mi lesz. Most pedig szedd össze magad. Gondolom a szerelőid sem egy ilyen embert akarnak látni. Irány a mosdó!-húztam fel a helyéről és belökdöstem a kis helységbe. 10 perc múlva egy sokkal összeszedettebb Sebbel találtam szembe magam.
-Na látod. Így már sokkal másabb a helyzet!
-Köszönöm hogy lelket öntöttél belém!-húzott magához és adott egy csókot. Lementünk a büfébe majd közösen megreggeliztünk. Míg Seb Heikkivel elment a kondi terembe addig én megkerestem Rockyt.
-Na mi van Sebbel?-vágott bele Rocky a mondandómba.
-Kicsit padlón van ezért ráférne egy önbizalom növelés.
-Azon leszek. De nem ígérünk semmi jót. Szerintünk a Mclaren nagyon altat és a Ferrari is. Lesznek itt még meglepetések!-fejtette ki véleményét Rocky. Reméltem hogy nem lesz igaza de ki tudja? A harmadik szabad edzés előtt még beszéltem pár szót Sebbel majd beültem Rocky és Ciaron közé a pittwalhoz. Próbáltam segíteni Rockynak is Ciaronnak is egy keveset. Az edzés végén váltottak csak a csapatok pilótái lágy keverékű gumikra. 3 perc volt vissza és csak Seb tartozkodott a bokszban. A fiúk valamit még állítottak az első illetve a hátsó szárnyon is. Kétséges volt hogy kiengedik de végül 2 perce a leintés előtt elment egy felvezető és egy gyors körre. Nagyon jót ment a németem 1. helyre hozta be az RB8-ast. Büszke voltam rá és bizakodtam is. A Mclaren elég hátul végzett Button csak a 8dik lett míg Hamilton sokkal hátrább volt. A Ferrari sem volt túl elől. Lehet hogy Rockynak még sem lesz igaza? Vagy tényleg altatás az egész? Nos ezekre a kérdésekre a választ csak az időmérő után tudjuk majd meg. Láttam Sebet visszahajtani a garázsba így én is leszálltam ülő helyemről és a garázsba futottam. A fiúk már a helyére tolták a kocsit Seb pedig már Heikkivel beszélgetett. Odamentem hozzájuk és adtam egy puszit Seb arcára. Mondjuk legszívesebben lesmároltam volna de akkor lebukunk az újságok előtt. Még gratuláltam neki majd indulni készültem de Ő ezt nem hagyta. A pihenője előtti folyosón álltunk meg. Meg kell jegyeznem a folyosón rajtunk kívül egy lélek sem tartozkodott.
-Itt végre megcsókolhatlak!-mosolygott majd birtokba vette ajkaimat. Kiabálásra lettünk figyelmesek de nem foglalkoztunk a dologgal. Azt hittük csak valamelyik pilóta miatt ekkora a hangzavar.....de tévedtünk. Mikor sikerült beazonosítanom hogy kinek a nevét skandálják a fotósok rögtön elhúzódtam Sebtől.
-Hallod amit én?-néztem rá kérdőn. A fotósok Hanna nevet ordibáltak oda kintről.
-Gondolod hogy Ő lenne?-nézett rám.
-Biztos!-megfogtam a kezét és kihúztam a bokszba. Nekünk háttal a bokszon kívül állt Hanna és integetett a fotósoknak-Mondtam!-súgtam oda neki halkan. Közben a fotósok minket is észrevettek és immár a mi nevünket skandálták. Hanna közben megfordult és elindult be a garázsba. Egy ördögi vigyor húzódott meg az arcán. Tudtam hogy készül valamire csak a megfelelő pillanatot várja. Odabillegett hozzánk majd mindkettőnknek adott két-két puszit. Én annyira ledöbbentem hogy mozdulni se bírtam nemhogy kinyögni pár értelmes szót. Heikki terelgetett be minket a fotósok elől.
-Látom meglepett érkezésem!-vigyorgott Hanna-Tudjátok szólni akartam de elfelejtettem!-rántott vállat-De ha most megbocsáttatok rohannom kell!-intett majd elbillegett. Én még mindig csak bámultam mint borjú az új kapura.
-Nyugi nem lesz semmi gond!-szorította meg a kezem Seb. Kicsit visszarántott a valóságba-Nekem most lesz egy megbeszélésem utána beszélnünk. Szeretlek!-nyomott egy csókot az arcomra majd távozott Britta-val. Én még percekig egy helyben álltam. Nem tudtam elképzelni hogy Hanna minek jött. Vagyis volt egy kósza gondolatom. Vissza akarja szerezni Sebet. Ez volt az első ami eszembe jutott. Mi másért jött volna? Biztos nem azért hogy megnézze az időmérőt meg a futamot. Elhessegettem ezeket a gondolatokat és beültem a büfébe. Rengeteget agyaltam a Hannas dolgon ami nálam rossz dolog. Amit én elhitetek magammal azt csak nagyon nehezen lehet onnan kiűzni. Próbáltam nem gondolkodni több kevesebb sikerrel. Csak Seb megjelenése nyugtatott meg kicsit. Odahúzta mellém a székét én pedig hozzábújtam. Jól esett a közelsége kicsit megnyugtatott.
-Van egy rossz hírem!-szólalt meg pár perc csend után.Nem válaszoltam csak érdeklődve Rá néztem-Az újságírók ránk vannak szállva. Britta már intézkedik több kevesebb sikerrel.
-Várható volt hogy valamikor rájönnek nem?
-De, de nem így képzeltem el a dolgokat. Hanna mindent tönkre tett.
-Nyugi megoldjuk!-bújtam hozzá
-Nagyon szeretlek!-puszilta meg a fejem búbját.
-Én is!-mosolyogtam rá és adtam neki egy forró csókot.
-Kmm!-köszörülte meg valaki mögöttünk a torkát-Csak nem megzavartam valamit?-vigyorgott ördögien Hanna.
-Nem dehogy!-válaszoltam semleges hangon-De mit keresel te itt?-ezt már sokkal flegmább stílusban kérdeztem meg tőle.
-Csak abban reménykedtem hogy valamelyikötök körbevezet. Tudjátok nem igen vagyok itt jártas!
-Én nem érek rá!-rázta a fejét Seb.
-Akkor te Abbey?
-Én sem érek rá! Kenny már vár!-keltem fel adtam még egy utolsó csókot Sebnek majd felmentem az emeltre Kennyhez. Pufogva ültem le a székembe. Kenny inkább hozzám se szólt a papírjaira koncentrált. 15 perce a kezdés előtt mentem be Sebhez a bokszba. Szerencsémre Hanna sehol sem volt.
-Sok sikert jöttem kívánni. Csak ügyesen!-pusziltam meg Seb enyhén borostás arcát.
-Csókot nem kapok? Az újságírók már tudnak rólunk most már nem kell titkolóznunk!-igaza volt így megkapta a kért csókját. A boksz egy eldugottabb sarkába ültem le. Elkezdődött a Q1. Meglepődtem hogy Seb és Mark csak az utolsó 6 percben mentek ki ráadásul a lágy abroncsokon. Ezek után mindenki követte Őket az élcsapatok közül is. Meredek lett a helyzet hisz Seb nem tudott elsőre jó kört futni ezért jönnie kellett még egyszer. Szerencsére mindkét pilótánk bejutott a Q2be. Ismét lágy abroncsokon gurult ki mindenki. Az utolsó 2 percben hatalmas lett a kavarodás. Én őrjöngtem ezerrel. Szidtam mindenkit aki bekerült Seb elé. A végén inkább már becsuktam a szemem és csak akkor néztem oda mikor meglett a végeredmény. Seb bejutott a Q3ba Webber, Button, és Massa viszont távoztak. Mondjuk Jenst megértem Ő sokat panaszkodott már pénteken is. Imádkoztam azért hogy Seb nyerjen. A nyakláncomat szorongattam. Ő ment ki elsőnek a pályára a régi lágy gumikon. Egy bemelegítő kör aztán egy nagyon gyenge befejezettlen kör. Ekkor már tudtam: Ma nem lesz meg a pole. Még egyszer kiküldték Sebet a többiekkel együtt de semmi értelme nem volt. Ezt a kört sem fejezte be rögtön a bokszba hajtott. Hamilton hatalmas előnnyel nyerte a versenyt bár az autója megállt.
![]() |
Lehet lesz még ebből büntetés nem tudom. Maldonado lett a 2.dik Alonso pedig a 3dik. Rockynak igaza lett. Ezek csak altattak. Mi meg teljes mértékben elfogytunk a Q3ra. Seb csak egy kicsit volt csalódott. Megvártam míg leveszi a sisakot majd odamentem hozzá és megöleltem.
××
Sebet már több mint 2 órája nem láttam. Úgy volt hogy interjúk után találkozunk de Ő még sehol sincs. Britta már a büfében evett.-Szia. Seb nem tudod merre van?-ültem le a vele szembe lévő székre.
-Öhm az előbb még a Red Bull home-ja előtt üldögélt. Gondolom még most is ott van.
-Köszi Britta!-a sajtós lány nem tévedett sokat Seb még mindig a home előtt volt.
![]() |
Pontosabban ott üldögélt. Épp Chris ment el mellette mikor kiszúrt engem. Intett hogy mennyek oda. Így cselekedtem és nemsokára mellette álltam. Megfogta a kezem és lehúzott maga mellé a földre vagyis inkább az ölébe. A mellkasához simultam és hallgattam a szívverését.
-A cuki szerelmes pár mit keres itt?-szólalt meg a rács mögül Helmut Marko.
-Csak üldögélünk!-mosolyogtam Helmutra. Helmut nagyon kedves volt Sebbel nagyon jóban voltak. Én is találkoztam már vele párszor és mindig sikerült pár szót beszélgetnünk is.Kedves ember bár talán kicsit túl komoly de ha akar akkor nagyon jól fel tud oldódni.
-Akkor további jó üldögélést!-intett majd bement a szemben lévő Pirelli központba.
-De most tényleg. Miért is ülünk itt?-néztem Sebre.
-Mert megnyugtató és mert itt vagy velem!-simított végig az arcomon majd belecsókolt a nyakamba. Pont megtalálta a csikis pontomat. Felkuncogtam Ő pedig további csókokkal borította be a nyakam. Hatalmasakat nevettem és láthatólag Ő is jót szórakozott rajtam.
-Mi lenne ha ezt a szobánkban folytatnánk?-suttogta a fülembe.
-Ez egy jó ötlet!-vigyorogtam mint a tejbe tök. Seb felhúzott a földről összekulcsolta a kezeinket majd elindultunk a szállodai szobánkhoz. Útközben összefutottunk Lewis-sal így Seb leállt beszélgetni pár szót de tényleg csak pár szót aztán mentünk is.Persze pár fotó is készült aminek én kevésbé örültem de nem szóltam Sebnek. Ő ehhez már hozzá van szokva ideje lesz nekem is megszokni. Nem lesz könnyű de megteszem Sebért. Már a liftben mohon faltuk egymást. Eszméletlen nagy vágyat keltett bennem Seb. Szinte beestünk a szobába. Seb maga mögött kulcsra zárta az ajtót hogy még csak véletlen se tudjon senki se zavarni minket. Ismét vad csók csatába kezdtünk. Seb a popsim alá nyúlt, a lábaimat a dereka köré fontam Ő pedig elindult velem a hálóba. Óvatosan lefektetett az ágyra majd fokozatosan szedte le rólam a ruháimat. Már csak egy fehérnemű volt rajtam Seben viszont még túl sok volt a ruha. Leszedtem róla a felsőjét majd a gatyáját is nagy nehezen. Az utolsó ruhadarabok is lekerültek és végre érezhettük egymást....




Sziia.
VálaszTörlésNagyon jó lett! :D
Úgy megörültem, hogy minden tök Happy! ;)
Erre jön Hanna és vége.. Minek ment ki a futamra?! Egyáltalán minek ment oda?!
Mit akar?! Stb..
Hát komolyan mondom.. Az embernek egy csepp nyugta sincs ettől a csajtól.. :@
Hamar hozd a folytatást.
Puszii.*