~Játék~

Sziasztok! Ismét itt a friss. Egyrészt jó kedvem van másrészt viszont nagyon szomorú vagyok. A jókedvem oka az hogy tegnap megnyerte a Spanyol Kupát a Barca!♥♥ Visca el Barca!!♥♥ A rosszkedvem oka hogy Sebii ma csak a 10.-dik lett de holnap számításaim szerint a 9.-dik helyről fog rajtolni! Sok sikert neki!!♥♥ De nem beszélek többet! Jó olvasást! Pusza♥♥

♥♥ Legjobb csapat! (Bárki bármit mond!!) ♥♥

Sebii!♥♥ Holnapra sok-sok sikert!♥

~Party 27~

Az utunk Svájcban kezdődött. Nagyon szép volt a helyszín mindenhol virágok,fák madarak daloltak. Nagyon tetszett a látvány és az egész hely hangulata. Jártunk a tónál túráztunk az erdőben majd indultunk vissza Barcelonába. Apa ahogy ígérte eljött velünk az esti meccsre. Bár a Barca elvesztett mindent a BL-t és a spanyol kupát és mellesleg a csapat edzője Guardiola is elmegy este a Barca egy 7-est rúgott. Olyan jó volt látni hogy a család ismét együtt van. Másnap korán reggel indultunk Magyarországra. A reptérre kijött elénk Jens és Jessica is. Kaptam egy kis leszidást azért mert nem hívtam Őket de szerencsére a páros nem volt harag tartó. 1 órával később Jenson megtette az első köreit a budapesti aszfalt csíkon.
-És mesélj. Mi újság Sebbel?-ült le mellém Jessica és tett elém egy pohár jeges kólát.
-Nem tudom Jess. A kórházban nem voltam hajlandó beszélni vele most pedig bátorságom nincs hozzá. És tudod mi a legszörnyűbb? Nate.
-Na miért? Mesélj.
-Még a kórházban kaptam tőle egy levelet amiben leírta hogy Ő többet érez irántam mint barátság és reméli hogy az érzései kölcsönösek.
-És azok?-tette fel a kérdést.
-Nem tudom. Én Nate-el nem igazán tudom elképzelni a jövőmet. Persze úgy 1 hónap vele nem lehet túl szörnyű de valahogy 1-2 hónapnál többet nem tudok beleképzelni.
-És Sebbel el tudod képzelni a jövődet?
-Sebbel?! Az a helyzet hogy néha igen. Tudom furán fog hangzani de volt nemrég egy különös álmom. Épp az esküvőm napja volt. És ki volt a férjem?! Hát Seb. Aztán a dolgok felgyorsultak. Hirtelen egy nagy családi házban találtam magam. Épp az emeltről futott le két gyerkőc és telepedtek le mellém a televízió elé.
-Nem mondod? Megálmodtad a jövődet?
-Nem azt azért nem hinném. Ezt a betegséget például nem álmodtam hozzá. De lehet hogy lesz az álomnak valami igazság alapja.
-És a két gyerek a tiéd volt?
-Igen határozottan emlékszem hogy anyucinak szólítottak.
-Várj. És a tévében mi ment?
-Egy futam vége. Ahol Seb ismét világ bajnok lett!-mosolyodtam el halványan.
-Abbey én látom a képzeletbeli szemeimmel hogy a jövőd Sebbel közös. Csak valahogy össze kéne titeket hozni. Maradj itt mindjárt jövök!-kelt fel a helyéről. Jensonhoz ment aki közben visszatért a bokszba. Jess kérdezett tőle valamit aztán megint eltűnt. Úgy 2 perccel később tért vissza egy hatalmas mosollyal az arcán.
-Min mosolyogsz?
-Á semmin!-legyintett. Úgy két perc múlva apa ült le mellénk.
-Kicsim. Van számodra még egy meglepetésem.
-Jaj apa! Ennél is több meglepi? El fogsz még ennél is jobban kényeztetni.
-Ez csak egy apróság!-nyújtott felém egy hosszú keskeny kék dobozkát ami át volt kötve egy masnival.
-Ugye nem valami méregdrága holmit vettél?
-Nem dehogy. Csak nyisd ki!-sürgetett. Kinyitottam a kis dobozkát amiben ismét egy repülő jegyet találtam. A jegy Mugelloba szólt.
-Nem értem. Miért is megyek én Mugellóba?
-Ez a hely remek kikapcsolódást jelent majd. A hideg Finnország helyett itt élvezheted a napsütést és nem mellesleg a táj is gyönyörű! Ma este egyenesen mész Londonba majd irány Mugello. Hidd el remek lesz!-mosolygott apa. Közben Jenson is végzett mára.
-Remek voltál! De tényleg!-öleltem meg.
-Ugyan ne túlozzunk.
-Abbey ha nem indulsz el le fogod késni a repülőt!-hallottam meg apa hangját a hátam mögött.
-Muszáj mennem?-néztem apára.
-Igen muszáj!-bólogatott. Elbúcsúztam Jensontól és Jessicatól majd repülőre szálltam. Csak egyedül indultam Londonba. A 2 órás út alatt eléggé elfáradtam így rögtön a nekem foglalt szállodai szobába szálltam meg.
××
Épp London utcáin sétálgattam. Egy kirakat előtt álltam meg mikor egy ismerős arcot szúrtam ki a tömegből. Ő is kiszúrt engem és rögtön felém sétált.
-Abbey.
-Nate!-öleltem meg és adtam neki két puszit.
-Örülők hogy látlak Abbey. Nagyon csinos vagy!-bókolt én pedig csak pirultam.
-Köszönöm Nate.
-És mi szél hozott Londonba?
-Pihenek és ez a pihenésem egyik állomása. Holnap már utazok Mugelloba.
-De jó valakinek. ÉS van valami programod mára?
-Még nincs!-ráztam meg a fejem.
-Már van!-mosolygott-Körbevezetlek a városban.
-Rendben induljunk!-karoltam át.
Nate minden fontos látnivalót megmutatott. Nagyon élveztem ezt az egy napos kis kiruccanást. Kedves volt velem odafigyelt rám leste minden kívánságomat. Néha kicsit furcsa volt de olyan cuki volt hogy nem tudtam neki ellenállni. És tudjátok mi a legnagyobb baj? Még meg is csókoltam. Nem tudom hogy hogy is történt vagy miért csak megtörtént. Kicsit megbántam de be kell hogy valljam jó volt. A nap végén elbúcsúztunk egymástól. Másnap nagyon korán indult a gépem Mugelloba. Délután 1 órakor landoltam és egyenesen abba a szállodába mentem ahova apa foglalt nekem helyet. A recepciónál volt egy kis gubanc a szobával de végül minden megoldódott. A szobám előtt akadt némi gondom a bejutással. Hangokra lettem figyelmes és rögtön abba az irányba kaptam a fejem. Mikor megláttam hogy kik is közelednek a folyosó végén lefagytam. Aztán mikor már eléggé közel értek hirtelen újra észbe kaptam és gyorsan kinyitottam a szobámat. Szinte beestem az ajtón. És hogy kiket is láttam?! Sebet és Heikkit. És akkor beugrott. Tuti hogy Jess találta ki ezt az egészet. Ő ültetett apám fülébe bogarat aki persze mindent teljesített. Muszáj innen eltűnnöm. A bőröndöket hátrahagyva rohantam ki a szobából. Már épp kiértem az épületből mikor sikerült nekiszaladnom Sebnek. Hát persze ez az én szerencsém. Legszívesebben visszafutottam volna a szobámba de nem tehettem. Seb szorosan tartott a karjaiban. Így sehogy sem tudtam megszökni. Seb a szavak helyett más módját választotta a beszélésnek. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Próbáltam ellenkezni de túl szorosan tartott a karjaiban. Egy idő után már inkább élveztem a csókot.Mikor elváltunk egymástól Seb hatalmas vigyorral elkezdett húzni a lift felé. Mire észbe kaptam már az emeleten sétáltunk.
-Seb!-álltam meg-Hova megyünk?
-Egy nyugodt helyre ahol tudunk beszélni!-húzott tovább maga után. Az Ő szobájába vitt.
-Miről is kéne beszélnünk?-tetettem a hülyét. Valójában nagyon is jól tudtam hogy mit akar.
-Abbey!-simított végig az arcomon.
-Seb ezt ne!-léptem el tőle. Nem akartam gyengének tűnni.
-De Abbey! Én szeretlek és tényleg sajnálok mindent!-nézett mélyen a szemebe.
-Nem szerethetsz!-ellenkeztem.
-De miért nem? Mondj egy okot.
-Hidd el többet is tudok! Neked ott van Hanna. Ő szeret téged tiszta szívéből. Hisz látszik rajta. Miattam nem kell otthagynod Őt. Tudom mennyit is jelent neked!-léptem egyet hátra a mondandóm végén.
-Nem tagadhatom szerettem. De az emberek és az érzelmek változnak. És én is megváltoztam. Már nem szeretem Hannat egy ideje. Soha nem volt bátorságom elmondani ezt Neki de miután megismertelek Téged tudtam hogy ennek itt van az ideje. Aznap amikor hozzájuk igyekeztem épp azon voltam hogy ezt elmondjam neki. Aztán megpillantottalak téged és teljes mértékben lesokkolt az hogy ti testvérek vagytok.
-Seb ez szép így meg minden de hagyjuk ezt. Légy boldog Hannaval én meg majd eleszek valahogy. Hidd el jobb lesz ez így mindenkinek!-hátráltam egészen az ajtóig. Épp távozni készültem mikor Seb az utolsó pillanatban elkapta a kezem és visszarántott magához.
-Abbey. Én soha nem tudnék boldog lenni Hannaval. Kérlek ezt értsd meg!-suttogta. Nagyon közel volt hozzám már túl közel. Így nem tudok majd erős maradni.
-Seb nem csak Hanna miatt nem lehetünk együtt. Hidd el jobb lesz neked nélkülem!-próbáltam szabadulni a karjai közül de nem ment.
-Nem értelek. Ha nem Hanna akkor ki? Vagy mégis mi miatt ne lehetnénk együtt?-lett kicsit ideges. Tudtam hogy most kell vele közölnöm a betegségemet.
-Tudod...amikor bekerültem a kórházba kiderült hogy mi a bajom...Seb én...én...szív beteg vagyok!-hajtottam le a fejem közben pedig legördült egy könnycsepp az arcomon majd egyre több követte azt. Seb szorosan magához ölelt és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Felkapott az ölébe és leült velem az ágyra. A hátamat simogatta és puszikkal halmozott el. Ismét túl gyengének éreztem magam. Lelkileg is és testileg is. Próbáltam nem elaludni de nem sikerült. A fáradság birtokba vette a testem.