~A cockpitten kívül~

Sziasztok! Ígéretemhez méltan itt is van a friss.Remélem tetszeni fog.Lassacskán itt lesz a vége. Már nem húzom túl sokáig ezt a történetet sem. De jó olvasást. Puszii♥ (Hozzászólásokat is köszönöm szépen! Sokat jelentenek nekem!)

Napi Sebii :))♥

~Negyvenhetedik~

-Seb ne húzd az időd megöl a kíváncsiság. Vedd már le a szememről ezt a szar kendőt!-türelmetlenkedtem.
-Látom türelmetlen vagy!-nevetett-De legyen leveszem a szemedről!
Nagy nehezen de a szeméről lekerült a kendő.
-Kinyithatod!-szólt Seb és én teljesítettem a kérését.

A szoba a háttérben pedig a tengerpart.

-Úr isten! Sebastian ez gyönyörű!-mikor megláttam a szobát és a tengert még a lélegzetem is elakadt.
-Tetszik?
-Egyszerűen imádom! Ezt el sem hiszem! Seb!-öleltem meg.
-Szeretlek Lüszi!-fordított ma elé.
-Én is Seb!-karoltam át a nyakát és adtam neki egy csókot. Körbenéztünk a lakásban én pedig csak ámultam és bámultam. Minden csodaszép volt. De nekem a legjobban a kilátás tetszett. Soha életemben nem voltam még ilyen szép helyen és örülők hogy most Sebbel jöhettem el ide.
-Mi lenne ha elmennénk sétálni a szigeten?-vetette fel az ötletet Seb.
-Benne vagyok!-mosolyogtam. 
A sziget egyszerűen meseszép volt.

A tengerpart.

 A szemem csak úgy itta a látványt. Fehér homok gyönyörű tengerkék víz pálma fák.
-Hogy találtál rá erre a meseszép szigetre?-néztem Sebre.
-Volt egy kis segítségem!-mosolygott.
-És meddig leszünk ezen a mesés helyen?
-Ameddig meg nem unjuk!-nevetett.
-De jól megy nekünk!-nevettem én is.
Körbesétáltjuk az egész szigetet. Mikor körbeértünk leültünk a homokba és együtt néztük végig a naplementét. Talán ez volt életem legszebb naplementéje. Már az idő is kezdett lehűlni így visszamentünk a lakásba. Vacsi fürdés majd eltettük magunkat holnapra.
Reggel a nap besütött az ablakon. A nap sugarai kellemesen melegítették a lábamat. Seb is ébredezni kezdett mellettem. Szorosan ölelt magához én pedig szorosan bújtam hozzá. Kicsit talán túl szorosan.
-Lüszi!-nyögött fel.
-Hm?-néztem fel rá és mosolyogtam bájosan.
-Ezt ne csináld mert nem fogok tudni uralkodni magamon!
-Akkor ne tedd!-kacérkodtam. Neki se kellett több rögtön ajkaimra tapad a keze pedig vándorútra indult....
Negyed kettő van Seb épp elvonult telefonálni én pedig a teraszon ülők és csak bámulok ki a fejemből. Élveztem a csöndet a tenger morajlását a napsugarak kényeztetését. Nem sokkal később Seb is csatlakozott hozzánk. Hosszú percekig csak csöndben ültünk egymás mellett. Tudtam hogy akar valamit mondani de nem tudja hogy hogy kezdjen bele.
-Bökd ki végre!-mosolyogtam rá.
-Ha olyan egyszerű lenne a dolog hidd el megtettem volna!-sóhajtott.
-Nem lehet olyan bonyolult!-nevettem.
-Honnan tudod?
-Csak gondolom! De tényleg bökd már ki!-mosolyogtam rá biztatóan.
-Na jó. Mivel hamarosan már nem ketten leszünk m lenne ha odaköltöznél hozzám Svájcba?
-Benne vagyok. De ezt volt olyan nehéz kiböknöd?
-Tudod nem minden nap kérek olyat emberektől hogy költözzenek hozzám.
-Ilyenkor olyan aranyos vagy!-nevettem.
-Miért mikor nem vagyok az?
-Mikor ideges vagy szívem mikor ideges vagy. De benne vagyok a költözésben.
-Remek. Akkor amint vége a szünetnek átpakolunk hozzám.
-Látom szeretsz a jövőben tervezni!-nevettem.
-Igen ez így van. De mi lenne ha most csak a jelennek élnénk? Elmehetnénk a tengerpartra.

Ruha a strandon.

-Jó ötlet de adj 10 percet míg átöltözöm!-meg sem lepte a mondandóm szerintem már megszokta.
-Mehetünk!-tettem fel a napszemüvegemet. Kézen fogva sétálgattunk a parton.
-Imádom ezt a helyet. Mondtam már?-néztem Sebre.
-Már párszor igen!-nevetett. A víz kellemesen meleg volt. Sem túl hideg sem túl meleg. Seb persze olyan volt mint egy kisgyerek. Fröcskölte a vizet össze vissza.
-Hé ilyet nem játszunk! Te erősebb vagy mint én tehát már azért sem játszok veled!
-Ne légy morci! Inkább gyere tollasozzunk!-adott a kezembe egy ütőt. Persze mindig én vesztettem. Már kiskoromban is utáltam a tollast soha nem voltam benne jó.
-Na jó játszunk mást. Elegem van abból hogy mindig én veszítek! Milyen játék van még?-néztem rá.
-Tenisz?
-Szeretnéd mi?! Ha tollasban nem vagyok jó akkor teniszben meg meg se próbálom. De ha akarsz a labda után 1 métert futni akkor benne vagyok!
-Akkor inkább hagyjuk!-nevetett-De megérkezett a meglepetés. 
-Milyen meglepetés?
-Néz hátra!
Rögtön megpördültem a tengelyem körül. Egy csónak állt meg a parton amiből búvárok szálltak ki.
-Na ne. Búvárkodni fogunk?-néztem Sebre.
-Ha minden jól megy igen!
-Seb! Elkényeztetsz!-nevettem és adtam neki egy csókot.
-Vedd úgy hogy szerelmi ajándék. És kárpótlás a sok hülyeségem miatt.
-Tájékoztatlak úszni sem tudok!-nevettem.
-Megtanítalak!-nevetett-Gyere!-fogta meg a kezem. Miután mindent elmagyaráztak az oktatók magunkra öltöttük a búvár ruhát.
-Mehetünk?-nézett rám Seb.
-Ühüm!-bólogattam.
A búvárok is velünk tartottak így 4en merültünk le a mélybe. Elsőnek kicsit pánikban voltam aztán én is kezdtem feloldódni. A végére már nagyon jól éreztem magam. A tenger mélyén egyszerűen csodás volt minden. A halak meseszépek voltak ahogy a kagylók és a többi is. 1 órát tölthettünk a víz alatt.
-Ez remek volt. Erre a napra mindig emlékezni fogok. Köszönöm ezt a csodás napot Sebii!-ültem az ölébe és csókoltam meg.
Nem kellett több szó pont jó volt ez így. Érintésekből is tudtuk a másik gondolatát. Anno durván 1 éve nem gondoltam volna hogy én valaha is lehetek szerelmes. Ez viszont most megváltozott. Elmondhatom hogy szerelmes lettem Sebastianba. És az hogy gyermeket várok tőle csak még jobban összeköt minket. 

××

Reggel 11 óra van és Sebet sehol sem találom. Hagyott az asztalon egy cetlit miszerint elment egy közeli helyre valami meglepetést szerezni nekem. Kicsit kezdtem miatta aggódni nem tudom mi tarthat ilyen sokáig. Mivel azt is kérte hogy ne menjek utána ezért csak fel alá járkáltam a szobában. Fél 12kor sikerült visszaérnie.

-Hazataláltál? Mondjuk felhívhattál volna hogy közöld hogy jól vagy!-akadtam ki teljesen-De te rám se hederítesz. Elmész hagysz egy nyamvadt cetlit miszerint pár óra múlva itt vagy de te még 3 óra után se vagy sehol!-egyszerűen tomboltak bennem a hormonok.

-Én igyekezek neked meglepetést szerezni te meg haza sem érek de lekiabálod a fejem!-lett Ő is ideges. Úgy látszik ma mindketten feszültebbek vagyunk a kelleténél.

-persze már megint én vagyok a hibás! Tudod mit hagyjuk!-kerültem ki és elhagytam a lakást. Pár perc sétálgatás után rájöttem hogy kicsit elhamarkodottan döntöttem. Leültem a homokba és sírni kezdtem. Az érzelmek és a hormonok eluralkodtak rajtam. Tudtam hogy nem így kellett volna kezelni ezt a helyzetet de késő bánat. Már eléggé későre járt mikor visszaindultam a lakásba.  Az ajtó tárva nyitva volt és egy lélek sem tartozkodott a kis lakásban. Ettől megint ideges lettem. Becsaptam az ajtót és visszamentem a partra.Fények villogtak a part mellől. Mivel kíváncsi fajta vagyok odamentem és megnéztem hogy mi is az. Gyertyák voltak a homokban elhelyezve és egy nagy szív mintát alkottak. A közepén ott egy egy asztal két székkel és ennivalóval.

A meglepetés.

-Sajnálom!-karolt át hátulról Seb és ezt az egy szót suttogta a fülembe.
-Én is!-fordultam meg az ölelésben-Túlreagáltam a dolgokat!
-Ahogy én is.  Vacsi?
-Benne vagyok!-Seb mindenre odafigyelt-Ezen dolgoztál egész nap?-kérdeztem a vacsora végén.
-Igen. Kicsit nehézkes volt a gyertyákat összehozni de nagy nehezen sikerült.
-Nagyon szép lett. Erre a nyaralásra örök életemben emlékezni fogok.
-Ahogy én is!-ölelt át-De lenne itt még valami.
-Ennél is több meglepetés vagy mi?-nevettem.
-Nos ami azt illeti. Mára még nem ért véget a meglepetés láz!-nevetett.
-Úr isten Seb! Ugye nem valami méregdrága holmit vettél nekem? 
-Nem volt méregdrága!
-Ugye nem ház?-megrázta a fejét-Se kocsi?
-Nem dehogy. De csak nyugodtan találgass van időnk!-ült le.
-Ööö fülbevaló? Nyaklánc? Na jó nem tudom.Szabad a gazda...