~A cockpitten kívül~

Sziasztok:)) Meghoztam az új részt:)) Remélem ez is tetszik bár szerintem elég uncsi lett. Most csak ennyi telt tőlem.  Jó olvasását:))♥ Pusza♥♥

Kér valaki egy ölelést???:OO Mert én igen:))
És nem csak egyet♥♥

 

~Negyvenkettedik~

Kedd reggel van. Mindenki a repülőtéren ácsorog és várja hogy megkezdhessük a felszállást. Vagyis csak majdnem mindenki. Én épp Sebbel és Chrissel próbálok normális hangnemben beszélgetni. Nos igen Seb most tudta meg hogy nekem Münchenbe kell mennem ma. Igen tegnap elfelejtetem fele közölni a nagy izgalmak közepette.
-Oké nyugi!-csitítottam a fiúkat-Az egész reptér minket figyelj. Nyugodjatok meg. Megmondom hogy mi lesz!-jelentettem ki határozottan-Én most szépen felszállok a Münchenbe tartó gépre. Te pedig Seb elmész Malajziába. Én holnap rögtön az első géppel odautazom. Ez így megfelel?-vetettem fel az ötletem.
-De én nem akarom hogy egyedül keljen menned!-tiltakozott Seb.
-Jó akkor újra. Seb te semmiféleképpen nem jöhetsz velem. Dolgod van Malajziában ezt tiszta igaz?-néztem rá Ő pedig helyeslően bólogatott-Nekem pedig muszáj mennem Münchenbe. Mi lenne ha valaki velem jönne?-vetettem fel egy újabb ötletet.
-Ez nem is olyan rossz ötlet!-helyeselt Christian.
-Jó legyen!-egyezett bele Seb-De feltételeim akkor is vannak!
-Azt gondoltam!-mosolyogtam-Na halljam mik azok!
-Ahogy megérkeztél Münchenbe felhívsz oké?-itt bólintottam egyet-Este is fel kell hívnod és holnap reggel is. Meg akkor is amikor elindulsz és mikor megérkezel!-jelentette ki kis gondolkodás után. 
-Rendben!-mosolyogtam. Ahogy ezt előadta az egy külön látvány volt. Még mutogatott is hozzá.
-De ki is fog elkísérni?-jött vissza Christian.
-Andi!-mosolyogtam az unoka tesóm pedig a neve hallatán megjelent mellettünk.
-Miről maradtam le?
-Jössz velünk Münchenbe!-fogtam meg a hasam.
-Rendben!-rántotta meg a vállát. A Malajziába tartó gépre közben megkezdődött a felszállás. A csapat tagoktól vettem egy gyors bucsut persze Sebet hagytam utoljára.
-Ígérd meg hogy nagyon-nagyon vigyázni fogtok magatokra!
-Ígérem. És 100% hogy hívni foglak. Ne aggódj. Szeretlek Bajnok!
-Én is Szépségem. mindkettőtöket!-csókolt meg. Ezt vagy még kettő követte. 
-Seb! Jönnöd kéne!-kiabált a feljáró mellől Heikki.
-Menned kell!-szóltam rá én is két csók között.
-Tudom de nem akarok! Veletek akarok menni!
-Mi meg veled de tudod hogy nem lehet.
-Tudom!-sóhajtott-Nagyon vigyázz magatokra. Holnap. Szeretlek!
-Holnap. Én is Sebii!-váltottunk még egy gyors csókot majd Seb felszállt a repülőre. Megvártam míg a gép eltűnik az égben majd Andi felé fordultam.
-Köszi Andi hogy velem jössz.
-Ugyan. Úgy is rég jártam Münchenbe.
-Egyébként!-ültem le egy székre-Mi a véleményed a mi drága Heikkinkről?
-Hát kedves meg minden...meg hát be kell vallani helyes is..de ez maradjon a kettőnk titka.
-Ez természetes, De tetszik neked?
-Külsőre? Persze. És ahogy kezdem egyre jobban megismerni úgy kezd még jobban megtetszeni. 
-És Heikki-nek mi a véleménye rólad?
-Nem tudom!-rántotta meg a vállát-Nem köti az orromra.
-Akkor majd utánajárok az érdekedben!-kacsintottam rá.
A Münchenbe tartó gép közben megérkezett mi pedig felszálltunk. Az utat végigaludtam. Andi ébresztett fel. Megkezdtük a leszállást. Megkerestük a csomagjainkat. Ahogy végeztünk előhalásztam a telefonomat a táskámból. Ígéretemhez méltán tárcsáztam az én Bajnokomat.
-Ugye épségben megérkeztetek?-szólt bele szinte az első csörgés után.
-Persze nincs okod aggódalmaskodni. De remélem te is épségben megérkeztél.
-Igen velem minden rendben van. Merre vagytok most?
-Épp most szálltunk taxiba és már elindultunk a családi ház fel.
-Remek. Már nagyon hiányzol.Hiányoztok.
-Te is nekünk. De most muszáj letennem. Épp megérkeztünk. Szeretlek.
-Rendben. Szeretlek. Mindkettőtöket. Szia!-majd bontottuk a vonalat. Kifizettük a taxit és bementünk a lakásba.
-Megjöttem!-kiáltottam el magam.
-Kicsim! Már vártunk!-ölelt meg apa majd köszöntötte Andit is.
-Lehetnél pontosabb is drága kislányom!-jelent meg drága édesanyám. Mint már mondhattam nem túl felhőtlen egymással a kapcsolatunk.
-Itt vagyok. Pár perc ide vagy oda!-rántottam meg a vállam majd helyet foglaltam az étkezőben. Tamara és a drága férje már ott ült és ahogy kiszúrtak vágtak egy enyhe fintort. Ez mindig így volt.  Egy amolyan családi ebéd után aztán nagy nehezen kinyögték hogy miért is kellett ideutaznom. Csupán a halála utáni hagyatékot rendeztük el. Nem értettem mért kell ez hisz apa makk egészséges nem pont most fog meghalni. Tuti hogy nem. Mivel hamar végeztünk és nem volt miért maradnom a házban foglaltam két jegyet az esti gépre amely Malajziába visz. Kicsit meglepjük Sebet. Az este hamar eljött. Egy gyors bucsut vettünk a családomtól és a repülőtér felé indultunk. Felszálltunk a gépre. Már nagyon izgatott voltam hisz már nagyon hiányzott Seb. A leszállás hamar megvolt. Felhívtam Brittát aki megadta a szálloda címét. A recepciós hamar odaadta Seb szobájának a kulcsát. Fellifteztünk majd Andival külön váltak az útjaink. Ő pár szobával arrébb kapott szállást mint mi Sebbel.  Lehúztam a kis plasztik kártyát és beléptem a szobába. Seb az ágyon ült és bámulta a plafont. Mikor beléptem szinte rögtön rám kapta a tekintetét és mikor tudatosult benne hogy itt vagyok két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. A karjaiba zárt és szorosan ölelt.
-Hiányoztál!-suttogtam neki.
-Te is vagy is ti is nekem. Örülők hogy hamarabb jöttél.
-Annak én is!-nevettem-Bár itt sokkal melegebb van mint Münchenben.
-Mi lenne ha holnap lemennénk az uszodába? Ott hűvösebb van!-suttogta.
-Benne vagyok!-mosolyogtam-Közös zuhany?-vetettem fel az ötletet.
-Mehetünk!

××

Másnap egy gyors reggeli után mentünk le az uszodába.  Seb rögtön bement a medencébe csobbanni. Komolyan olyan volt mint egy gyerek aki életében először jár ilyen helyen. 

A fürdő ruha.

 

-Gyere be nagyon jó a víz!

-Kicsit később!-persze neki ez a kicsit később nem tetszett így addig nyaggatott míg beadtam a derekamat. A víz tényleg kellemes volt.

-Gyönyörű vagy!-suttogta az ajkaim közé.

-Már nem sokáig! Hamarosan hatalmas hasam lesz.

-Én akkor is szeretni foglak! És számomra akkor is te leszel a legszebb.

-Hagyd abba már pirulok!-nevettem de igazat mondtam.

-Szeretem amikor zavarba lehet hozni!-nevetett.

-Nevess csak!-durciztam be és ráfröcsköltem a vizet.

-Ezért büntetés jár!-indult meg felém.

-Ne!-kezdtem el futni amennyire csak tudtam a víztől. Éreztem hogy nem menekülhetek de meg kell próbálni a lehetetlent. 2 percbe se telt hogy Seb utolérjen. Elkaptam a derekamat és bár arra számítottam hogy felkap és beledob a vízbe nem így lett. Rögtön lehúzott a víz alá. A víz alatt is ajkaimra tapadt. Csak pár másodperc után tértünk vissza a felszínre.

Még pár órán át áztattuk magunkat majd visszamentünk a szobánkba. Ma még nem volt nagy a felhajtás majd holnaptól.Egész nap csak lustálkodtunk Sebbel és persze szoktuk a meleg párás levegőt.