~A cockpitten kívül~

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Remélem sokotoknak fog tetszeni.És ijjuj. Köszönöm szépen az 5 kommit. Tudom kicsit sok volt így most nem szabok határokat. Nos nem tudom hogy meddig húzom még ezt az egész tőrit. lehet hogy már csak pár hét de lehet hogy pár hónap és befejezem. Majd még meglátjuk mit hoz a sors. Jó olvasást. Sziasztok♥♥

Sebii♥ 

~Negyvenegyedik~

Másnap hangos kopogásra ébredtünk. Morcosan de elindultam ajtót nyitni.
-Öltözz el fogsz késni a dokitól!-jött be Britta.
-Neked is jó reggelt. Nem lehetne ezt a dokis témát áttenni más korra?
-Arról szó sem lehet!-morgott a háttérben Seb. Ilyenkor Ő is fent tud lenni máskor meg úgy kell kirángatnom az ágyból.
-Megyek már!-morogtam egyet majd becsörtettem a fürdőbe. Megnyitottam a vizet és folyatni kezdtem magamra. Úgy 10 percet tölthettem bent. Mikor meguntam magam köré csavartam egy törölközőt és előkapkodtam a fürdőben lévő holmijaimat. Elsőnek hülyeségnek tűnt itt tartani pár holmim de mára már belátom hasznos a dolog. 

Ruha.

 

Felkapkodtam a ruháimat még kimentem pár kiegészítőért és indulásra készen állta.
-Kész vagy!-jelentettem ki.
-Rendben akkor induljunk!-sürgetett Britta.
-Ahogy végeztél rögtön hívj rendben?-jött oda hozzám Seb.
-Rendben! Szeretlek!-adtam neki egy apró csókot.
-Én is és vigyázz magadra! Sziasztok!-kísért ki minket. Leérve a parkolóba Britta kapott egy telefon hívást. Úgy 2 percet beszélhetett majd kicsit durcásan de visszatért mellém.
-Nem tudlak elkísérni mert Christian beszélni akar velem!-forgatta meg a szemeit.
-Nem gond! Eltalálok egyedül is az orvoshoz. GPS van a kocsiban baj meg nem lehet.
-Rendben. Itt a cím a GPS-be ezt üsd be! És Seb után engem értesíts rögtön. Értettük?-fenyegetett meg viccesen.
-Értettem!-szalutáltam majd beszálltam a kocsiba beütöttem az útvonalat a GPS-be majd elindultam. Útközben a telefonom kezdett csörögni. Kiszedtem a táskámból megnyomtam a fogadás gombot kihangosítottam és letettem az anyós ülésre a készüléket.
-Mondjad Tamara!-mondtam kedvetlenül.
-Neked is Helló. Csak szólni akartam hogy kedden családi találkozó lesz Münchenben.
-Remek. Muszáj ott lennem?
-Apa muszáj jönnie Lüszinek?-kiabált apának Tamara.
-Igen!-hallottam apa válaszát.
-Remek!-forgattam meg a szemeimet bár ezt Ők nem láthatták.
-Na csak ennyit akartam. Le is teszem.
-Várj. Miért is akarják megszüntetni az Ausztrál nagydíjat?-érdeklődtem.
-Csupán azért mert az egyik gazdag nagypofájú fejes beszólt nekem. Nekem!! El tudod ezt hinni?? Azt hittem ott helybe beverem a pofáját. Még szép hogy nem lesz több nagydíj ott ahol engem nem kedvelnek.
-te nagyon hülye vagy már bocs. Ki az a merész ember aki szeret téged?-nevettem.
-Nagyon vicces vagy! Már pedig ha rajtam múlik jövőre nem kell a kengurukhoz utaznod. 
-Azt gondoltam! De leteszem! Kedden!-nyomtam ki a telefont és leparkoltam az orvosi rendelő előtt. Be kell hogy valljam volt bennem egy kis félsz. De persze ezt senkinek nem vallottam volna be. Bezártam a kocsit vettem egy mély levegőt és bementem.
-Jó napot!-köszöntem udvariasan a pultnál lévő csajnak-Dr. Schmidt-hez van időpontom.
-Ön lenne Lüszi Ecclestone?
-Igen.
-Dr. Schmidt már várja önt. Itt menjen egyenesen majd balra és ott a második szoba az övé.
-Rendben. Köszönöm!-indultam el. Sikerült hamar odatalálnom. Kopogtattam egyszer majd egy igen után benyitottam.
-Jó napot! Lüszi Ecclestone!-nyújtottam felé a kezem.
-Jó napot! Dr. Schmidt. Már vártam. Foglaljon helyet! Elsőnek is szeretném megtudni milyen tünetei vannak?!
-Hányinger,nincs étvágyam néha szédülők és néha a fejem is szörnyen fáj.
-rendben. Elvégzünk pár vizsgálatot és utána okosabbak leszünk ígérem.
Vér nyomás mérés, vérvétel és még pár vizsgálat. Ezeken vagyok túl és idegesen ülők kint egy széken. Már csak az eredményre várok. Szörnyen ideges vagyok. A percek rendkívül lassan teltek. Mikor kinyílt a vizsgáló ajtaja felpattantam a székről és kérdően néztem a dokira.
-Ne kíméljen doki!-sóhajtottam.
-A vizsgálatok nem mutattak ki semmi komolyat de..
-Mi de? Akkor valami még is van nem?
-Igen van itt valami de nyugodjon meg ez nem amolyan betegség.
-Akkor mi? Komolyan kezdek megijedni.
-Aggodalomra semmi ok. Csak gratulálni szeretnék.
-De mihez? Komolyan legyen szíves engem is avasson be mert így meg fokok örülni!
-Ön kisbabát vár!-a mondandóját csak nagyon lassan tudtam felfogni. Terhes vagyok?! Akkor ez megmagyaráz mindent. A szédülést a hányingert mindent-Ön már a negyedik hétben jár. Jobb lenne ha mindnél hamarabb beszerezne egy háziorvost aki mindig a segítségére lesz.
-Öhm..rendben..persze..és köszönök mindent!-habogtam össze vissza.
-Ugyan! Sok boldogságot kívánok! Viszlát.
-Köszönjük! Viszlát!
A doki eltűnt én pedig még mindig egy helyben álltam. Nem tudtam elképzelni hogy hogy fogja fogadni a híreket Seb. Mert hogy tőle van a pici az biztos. Még pár percig gondolkodtam majd elindultam a parkolóba. Tudom hogy Seb azt mondta hogy hívjam fel ahogy végeztem de ezt azért mégsem telefonban kéne neki elmondani. Sőt még azt sem tudom hogy hogy fogom elmondani neki. Autóba ültem és visszahajtottam a szállodába. Ahogy odaértem már nagyjából tudtam mit fogok mondani Sebnek. Leadtam a kulcsokat a portán és fellifteztem a 3dik emeletre. Szerencsére útközben senkivel nem találkoztam. Beérve Seb az ágyon ült és nyomkodta a tévé kapcsolót. Láthatólag nem kötötte le az ami a tévében ment.
-Kicsim! Nem azt beszéltük meg hogy felhívsz? Halálra idegeskedtem így is magam.
-Tudom hogy fel kellett volna hogy hívjalak de amit mondani fogok az nem épp telefon téma.
-Ugye nincs semmi komoly? Nem vagy halálos beteg?-láttam az aggódást a szemében.
-Nem dehogy! Ilyen könnyen azért nem szabadulsz meg tőlem!-próbáltam oldani a feszültséget. Seb kicsit elmosolyodott de azért még látszott hogy közel sem nyugodott meg-De mondanom kell valamit.
-Ne akarj az őrületbe kergetni..miről van szó?
-Nos..szóval..nem tudom hogy hogy fogok fogadni a hírt..remélem azért örülni fogsz.
-Lüszi. Komolyan megőrjítesz. Bármit fogsz mondani én mindig veled leszek!-fogta meg a kezem.
-Rendben...nem húzom tovább az időt..add a kezed!-adtam ki a parancsot. Ő bár furán nézett rám teljesítette a kérésemet. A kezét a hasamra helyeztem reméltem rájön arra hogy mit akarok ezzel.
-Ezt nem igazán értem!-vakarta meg a másik kezével a szőke fejét.
-Seb! Kicsit gondolkozz!-még pár másodpercig furán nézett majd lassan a felismerés szikráját féltem felfedezni a tekintetében.
-Terhes vagy?
-Igen!-bólogattam és közbe akarva akaratlan is mosolyra húzódott a szám-Apuka leszel Sebastian Vettel!
-Lüszi! Ez komoly?-hitetlenkedett.
-Igen a doki szerint biztos.
-Ezt el sem hiszem!-mosolygott-Apuka leszek. Szeretlek!-kapott fel.
-Szóval akkor örülsz neki?
-Persze hogy örülők. Mindig vágytam egy gyerekre. És most minden bizonnyal ez összejön. Köszönöm neked Lüszi!
-Mit köszönsz?-nevettem.
-Hogy megadod nekem azt amire most legjobban vágyok.
-Ez a te érdemed is!
-Szeretlek! Mindkettőtöket!-húzott magához és adott egy szenvedélyes csókot.
-Mi is szeretünk téged!-bújtam hozzá.
-Mi lenne ha elmondanánk mindenkinek a jó hírt?
-Benne vagyok!-mosolyogtam.
Britta segítségével összehívtuk Seb részlegét. Brittat már megölte a kíváncsiság de neki se mondtunk még semmit. Mikor már mindenki megérkezett a büfébe Seb belekezdett.
-Örülök hogy mindenki el tudott egy kicsit szakadni a munkájától. Egy számomra nagyon fontos dolgot szeretnénk bejelenteni. Nos nem is húznám tovább az időt. Szóval ha minden jól megy hamarosan apuka leszek!-sokan meglepődtek a bejelentés hallatán de aztán persze mindenki gratulált nekünk. Britta egy amolyan "én sejtettem" arcot vágott de persze nagyon örült Ő is a jó hírnek. Miután mindenkitől fogadtuk a gratulációt visszamentünk a szobánkba hisz már későre járt. Egy gyors zuhany után álomra hajtottuk a fejünket.