2012. február 8.

~A cockpitten kívül~

Sziasztok! Meghoztam a frisst ami inkább az első teszt napról szól de azért izgalom van benne! Jó olvasást és köszönöm az előző részhez a pozitív kommenteket! Puszi♥♥

~Tizenharmadik~

Pár perc múlva már a büfé előtt voltam de Sebet nem láttam sehol. Egy kéz kapta el az enyémet és egy szobába húzott be.
-Seb basszus tudod mennyire megijedtem?-néztem rá mikor sikerült felismernem.
-Bocsi nem akartalak megijeszteni!-vakarta meg a szőke fejét majd magához húzott és megcsókolt.
-Egyébként mondtam már hogy hiányoztál?-szólalt meg mikor ajkaink elváltak.
-Még nem de majdnem egész nap veled voltam!
-Tudom de azért ezt mégsem csinálhattam az újságírók előtt!-célzott a csókunkra.
-Igaz!-kuncogtam-Egyébként hol is vagyunk?-néztem körbe.
-Az nem fontos. Szóval van egy befejezettlen beszélgetésünk. Halljam mit titkolsz előttem!-nézett rám nagy szemekkel majd az asztal mögül kihúzott egy széket és beleültetett az ölébe. Pont úgy hogy szembe legyek vele.
-Szóval mielőtt idejöttem volna volt anyának és Tamarának egy kikötése ami annyit takar hogy nem jöhetek össze egy pilótával sem.Ha ezt megszegem akkor vége a Forma 1-es karrieremnek és mehetek vissza Angliába vagy Magyarországra. Én ebbe bele is mentem hisz nem terveztem azt hogy szerelmes leszek. Viszont most Tamara rám van szállva látva azt hogy te és én sokat vagyunk együtt.
-Biztos hogy csak erről van szó?-nézett rám.
-Ühüm!-bólogattam.
-Örülők hogy ezt elmondtad nekem!-mosolyodott el.
-Nem volt egyszerű!-nevettem fel. Mivel még sok dolgom volt így rohannom kellett. Adtam Sebnek egy csókot amin még magam is meglepődtem majd felkeltem az öléből és elindultam ki.
-Holnap reggel találkozunk! Szia!-intettem neki majd becsuktam magam mögött az ajtót. Visszamentem a szobámba lezuhanyoztam és bevágódtam az ágyba. Reggel a telefonom ébresztett fél 7-kor. Gyorsan elkészülődtem majd a büfé felé vettem az irányt. Már elég sokan lézengtek itt korán reggel ami meglepett. Seb az egyik asztalnál ült és épp egy csoki tortát készült elfogyasztani.
-Meg ne próbál!-mentem el mellette mire Ő rögtön felkapta a fejét és morcosan nézett rám. Helyet foglaltam Rocky mellett aki elég nyúzottnak nézett ki.
-Veled mi van? Olyan vagy mint akin átment egy út henger.
-Kösz. Kedvességed határtalan.
-Már sokan mondták!-vigyorogtam.
-Egyébként alig aludtam valamit. Csütőrtőkre kell készülnöm ami eltart egy darabig és még a felénél sem járok.
-Erről jut eszembe. Mikor utazunk Jerezbe?
-Markék már tegnap este elindultak. Mi pedig holnap este olyan 5 fele indulunk!-hadarta el majd elnyomott egy ásítást.
-Remek akkor szolok Sebnek hogy nekiállhat csomagolni. Ja és Rocky!
-Hm?-nézett fel a papír kupacból.
-Ezt idd meg jól fog jönni!-toltam elé a kávém nekem most úgy sincs rá szükségem.
-Kösz életmentő vagy!-nézett rám hálásan.
-Mondták már páran. na jó még senki sem mondta de az most nem lényeg!-legyintettem-Szia Rocky!-intettem a verseny mérnöknek majd elszáguldtam a dolgozó szobámig. Magam elé vettem ismét egy halom papír kupacot és nekiálltam végignézni őket. Épp végeztem mikor valaki szó szerint berontott a szobám ajtaján.
-Kopogni luxus?-álltam fel a székemből viszont arra nem számítottam hogy az illető se szó se beszéd az ajkaimra tapad.
-Ez most már rituálé lesz nálunk?-néztem rá miután ajkaink elváltak.
-Nem lenne ellenemre!-húzta egy féloldalas mosolyra ajkait.
-Dilis. De mért is jöttél?
-Kéne a segítséged. Szóval kicsit elszóltam magam.
-Jézusom Seb mit mondtál?
-Nyugi nem vészes csak annyira belejöttem a dolgokba hogy kicsit többet árultam el a kelleténél.
-És mit takar nálad az a kicsi??
-Szóval elmondtam hogy szakítottam Hannával és hogy új sajtosom lesz meg hát azt is hogy mi van köztünk.
-MI?? Hogy érted azt hogy "mi van köztünk"???
-Hát szóval azt mondtam hogy nagyon jóban vagyunk és talán egyszer több is lesz köztünk mint barátság.
-Basszus Seb. Mondtam már hogy mennyire imádlak?-néztem rá.
-Még nem!-nevetett fel.
-Chris nagyon örülni fog ennek!-a beszélgetést a telefonom csörgése szakította félbe.
-Halló?-vettem fel.
-Lüszi én vagyok Christian. Markék és az alkatrészt szállító kocsi elindult már?
-Igen már rég. De mért?
-Mert még egyik sem érkezett meg és kezdünk aggódni.
-Pedig már vagy 8 órája elindultak. Ezt nem értem. Próbáltad már hívni őket?
-Igen de nem veszik fel.
-Figyelj minnyárt felhívom én is aztán ha megtudok valamit akkor szólok rendben?
-Rendben és köszi. Ja és üzenem Sebnek hogy kezdjen el pakolni holnap délben indul a gépetek.
-Már bepakoltam Chris de azért kössz hogy szóltál!-szólalt meg mellettem Seb.
-Szia Seb! Szinte gondoltam hogy te is ott vagy!-nevetett a telefonba Chris.
-Igen engem boldogít. Akkor majd még hívlak Chris! Szia.
-Sziasztok!-tette le a telefont.
-Webber számát tudod?-néztem a mellettem álló németre.
-Mi vagyok én telefon könyv?-nézett rám.
-Azért az még nem!-nevettem fel.
-Egy pusziért megkapod!-nézett rám és tartotta felém az arcát én pedig nyomtam rá egy puszit és meg is kaptam Webbo számát. A 10-dik csörgésre végre felvette.
-Halló?-szólt bele a telefonba.
-Mark én vagyok Lüszi. Hol vagytok? Chris már halálra keres benneteket.
-Kicsit sikerült eltévednünk de 10-15 perc és ott leszünk!
-Rendben akkor mondom neki. És sok szerencsét.
-Köszi! Szia!-majd bontottuk a vonalat.
-Na mi van? Él még?-kérdezett rá rögtön Seb.
-Igen él csak eltévedtek!-miután megszereztem George számát aki szállítja az alkatrészeket rögtön tárcsáztam is.
-Mondjad!-szólt bele.
-Lüszi vagyok. Merre vagytok?
-A köd akadályoz minket. Még egy óra kell hogy odaérjünk.
-Az szép. Na mindegy szólok Chrisnek is. Ti pedig vigyázzatok magatokra. Szia!-tettem le a telefont.
-Na Georgék mért nincsenek még ott?
-Köd!-nevettem fel.
-Baj van!-esett be az irodába Rocky-Az egyik alkatrészt nem pakolták be a kocsiba.
-Chris kikészül!-nevettem fel majd tárcsáztam a számát. Két csörgés után fel is vette és hát nem kicsit akadt ki. Miután letette a fiúkat elküldtem a szimulátor szobába gyakorolni. Fél 2-kor jöttek a hírek és az adatok Jerezből. Behívtam a fiúkat is hogy együtt beszéljék meg a dolgokat.
-Rendben. A pálya 15 fokos a hőmérséklet 13.Jelenleg Kimi Räikkönen vezet Webber a negyedik. Webber már túl van a hosszú etapokon most a rövidre álltak rá. A hosszú etapok adatai itt vannak!-adtam a kezükbe a papírt. A fiúk megnézték a dolgokat majd átbeszéltek mindent.
-Most Webber vezet!-szóltam oda nekik és odaadtam a gyors körökről készült időket. Miután ezzel is végeztek már az edzés is véget ért Jerezben.
-Räikkönen nyert Webber csak a negyedik. Ja és a hátsó szárny egy darabja még mindig nem érkezett meg Jerezbe amin Adrian kicsit kiakadt. Több hibát nem véthetünk. Komoly helyezésekkel járhat. Holnap 8-kor kezdődik minden és délben már utazunk.
-Akkor holnap nyolckor. Addig én kialszom magam!-kelt fel a helyéről Rocky majd kisétált a szobából.
-Elpakoltál már?-nézett rám Seb.
-Még nem majd ráérek holnap. De szerintem menny te is aludni holnap hosszú napunk lesz.
-Rendben de te sem maradj itt sokáig. Szia!-adott egy puszit a fejem búbjára majd eltűnt. Én még kicsit összepakoltam majd felmentem a szobámba és elpakoltam a bőröndömre. Fél 11-kor sikerült ágyba dőlnöm és szinte rögtön elaludtam.

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nem baj, ha nincs sok izgalom 1-1 fejezetben, mert ezekben sok olyan dolog történik, ami közelebb hozza Lüszit Sebhez!! Siess a folytatással! Puszi Anna

    VálaszTörlés
  2. Hali! Nagyon örültem az új résznek, ami szerintem nagyon jó lett!!! Remélem mihamarabb jön a folytatás ami azért egy kicsit izgalmasabb lesz. Ja, és Lüszi és Seb nagyon cukik együtt!!!! Csak így tovább!! Pussz

    VálaszTörlés
  3. Bocsi, összekevertem egy másik történettel egy kicsit a tiédet. Az első mondatot nem neked akartam írni!!! Nagyon jó fejezet lett!! és szerintem is nagyon cukik együtt!!! Puszi Anna

    VálaszTörlés