2011. december 29.

Száguldás a boldogság felé.

10.rész


Ahogy ígértem itt a friss. Jó olvasást! És köszönöm szépen a két kommenteket. Nagyon jól estek:) És örülők hogy tetszik a történetem!( Ha minden jól megy ma hozom akkor az új történetem első részét.) Cupp-Cupp Drágáim!(K)

Együtt mentünk vissza a közös szobánkba majd egyesével elmentünk zuhanyozni. Miután mindketten végeztünk a saját teendőinkkel bebujtunk a pihe puha ágyikóba. Odabújtam Seb mellé Ő pedig szorosan átölelt és egy forró csókot váltottunk. Be kell hogy valljam már hiányzott a csókja. Nagyon is. Reggel zörögésre ébredtem. Észrevettem hogy Seb nem fekszik mellettem. Rögtön felültem és körbenéztem a szobában de sehol nem láttam. Kezdtem kicsit kétségbe esni.
-Jó Reggelt!-jött be vidáman a szobába és lerakott elém egy tálcát-Remélem éhes vagy!-csókolt meg.
-Hát ami azt illeti eléggé!-nevettem el magam és viszonoztam a csókját.
Együtt elfogyasztottuk a reggelit amiből Seb pulcsija is kapott egy keveset. Mivel késésben voltunk gyorsan összepakoltunk és együtt kézen fogva elindultunk a Red Bull home-jába. Leérve összefutottunk Christiannal, Adriannal és Rockyval is aki elrángatta Sebet a szimulátorba. Nem elég neki még az is hogy ma szabad edzés de még szimulátorozzon is. Mivel Tina ma nem jön be ezért a szerelőkhöz ültem be beszélgetni. Mindegyik egytől egyik hatalmas arc. Olyan történeteket meséltek hogy dőltem a nevetéstől. Utoljára ennyi hülyeséget talán 2 éve hallottam az osztály találkozónkon. De ez még azt is felülmúlta az biztos.
-És azt képzeljétek el-kezdett bele egy újabb történetbe Stu-Amikor Ciaront megvicceltük. Hát az mindent vitt. Beleragasztottuk a székbe és hívtunk neki egy szexi táncos lányt. Alig bírt megmaradni a gatyájában és mikor felkelt ott maradt a széken a gatyájának a hátsó része. Az az alsó ami rajta volt csak enyhén volt ciki.
-Mért milyen volt?-kiváncsiskodtam.
-Spongyabobos!-röhögte el magát Stu és vele együtt mindenki. Azért én is megnéztem volna Ciaront. A nagy nevetést épp Ciaron zavarta meg.
-Mi ez a furcsa nagy jó kedv?-jött be két mappával a kezében.
-Öööhhm..semmi..semmi-szedte kicsit össze magát Ben a szerelők vezetője.
-Tegyünk úgy mintha elhinnél. Rockyt keresem nem láttátok?
-Sebbel van a szimulátor szobába.
-Kösz!-azzal elrobogott.
-Hát ez nagy volt-röhögött fel hangosan Stu.
Még meséltek a fiúk pár viccet aztán mentek gyakorolni a kerék cserét. Pár óra múlva már a pitten ültem és vártam hogy megkezdődjön az első szabad edzés. Mivel még 10 perc volt a kezdésig elszaladtam Seb pihenő szobájába hogy sok szerencsét kívánjak neki.
-Bejöhetek?-nyitottam ki résnyire az ajtót.
-Persze-terelt beljebb.
-Csak sok szerencsét jöttem kívánni.
-Ugye tudod hogy ennek még nincs túl sok jelentősége?-kérdezte nevetve.
-Igen tudom de ha nem kéred a szerencse puszit akkor el is mehetek-kezdtem el araszolni az ajtó felé de Ő rögtön elkapta a derekamat.
-Jöhet a szerencse puszi-tartotta elém az arcát én pedig nyomtam rá egy nagy puszit de ez neki nem volt elég így egy csókot is lopott.
-SEB-jött be az ajtón Tommi-Opsz bocsi nem akartam semmit sem megzavarni de Sebnek jelenése van.
-Megyek már-mondta unottan majd lopott még egy csókot és elindult a boxába.
-Tényleg nem akartam megzavarni semmit-nézett vissza még Tommi-És tudom hogy megzavartam valamit-nézett rám olyan mindent tudó arc kifejezéssel én meg csak pirultam.
-TOMMI! GYERE MÁR!-kiabált Seb Tommi pedig gyors léptekkel utánaindult.
Az első szabad edzés is lassan kezdetét vette én pedig helyet foglaltam a büfében és onnan néztem egy süti kíséretében. Elsőnek csak a kis csapatok pilótái körözgettek a pályán aztán szépen lassan a nagyobb csapatok is kimentek körözgetni. Az élen Hamilton zárt Seb pedig rögtön mögötte. A csapat elég vidám volt hisz sok kört meg tudtunk tenni ami még jól jöhet. Sebet sajnos Britta elrángatta mert jelenése volt. Mivel Chris mondta hogy Tina a lakosztályában van gondoltam felmegyek hozzá kicsit beszélgetni. Nos a beszélgetésből vásárlás lett. Tina majdnem megvette a fél butikot míg én csak egy új cipőt vettem eddig. Egy fehérnemű üzlet előtt álltunk meg mikor Tina kitalált valamit.
-Gyere!-húzott be az üzletbe.
-Minek járkálunk mi fehérnemű üzletbe? Van elég fehérneműm.
-Azt elhiszem de most veszünk egyet kizárólag a te Vettelednek-vigyorgott kajánul.
A fehérnemű.

Tina nem tudott választani két darab közül ezért inkább választottam gyorsan én. Egy olyan összeállítást választottam ami nekem nagyon tetszett és reméltem hogy Seb is odalesz érte. Miután kifizettük  visszaindultunk a szállodába. Én a közös szobánkba mentem Sebbel és elrejtettem a fehérneműt. Úgy terveztem hogy vasárnap a futam és a buli után meglepem kicsit a bajnokomat. Remélem sikerülni fog a tervem. Gondolkodás menetemből a telefonom csörgése zavart meg. A kijelzőn Mady neve villogott.
-Halló!-szóltam bele.
-Szia drága egyetlen húgicám. Csak azért hívlak hogy tudassam veled már 20-án itt kéne lenned Svájcban.
-MII? Ugye ez csak vicc? De most mért?
-Hát..nos izé nem vicc. Lenne még pár dolog esküvő előtt amit el kell intézni és neked is itt kéne lenned.
-Remek! Még valami?
-Nem más nincs!-mondta ki nemes egyszerűséggel.
-Remek. Akkor légy jó üdvözlők mindenkit.
-Átadom. Én meg üdvözlöm Vettelt és sok sikert a versenyhez.
-Átadom.
-Szia!-köszönt el.
-Szia!-tettem le a telefont.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése