Novella: Szeretlek1: Avagy az élet korlátai..~.~

Novella.

Szeretlek1.

Sziasztok. Meghoztam a novellát melynek címe Szeretlek1. Azért lett Szeretlek mert ez a szó illik bele a képbe a legjobban. Azért lett 1 mert tervezem hogy több novellát is írok és csak a szám változna a címben. :DD Remélem tetszik ez a novella ami most szomorú végett kapott de a következő (ami terveim szerint karácsonyra lesz kész már vidám véget fog kapni) Apropó karácsony. Több meglepetéssel is készülők karácsonykor. De azt még nem tudom h menny fog megvalósulni de igyekszem. Jó olvasást a novellához. (ui: Szeretném ha elmondanátok véleményeteket kommentben:p:$$) (Helyesírási hibákért sorry:PP)

Szer: Sebastian Vettel, Mia Hernandez


/Sebastian Vettel szemszög/


1 év telt el azóta a végzetes nap óta..de én azóta is csak rá tudok gondolni. Minden percben, másodpercben csak Ő jár a fejemben. Annyira mély nyomot hagyott bennem és amikor már egyre közelebb kerültünk egymáshoz a sors elvette tőlem. Egy györörű nyárni napon történt mindez. Ő is a Formula 1-ben versenyzett aznap az én csapattársamként. Őrültem hogy Ő az ellenfelem és legnagyobb riválisom. Nagyon jól kijöttünk egymással. Amikor elsőnek láttam már akkor megfogott benne valami. Különleges Nő volt. Olyan aki nem jön veled szembe minden nap. Kiállt az igazáért és megvédte mágát. Nem foglalkozott se a médiával se a gúnyolódó pilótákkal. Ő csak a mának élt és boldog volt. Önfeledt mosollyal járta be a pályát csütörtökön Velem együtt. Ez a bejáró csak még jobban összehozott minket. Szinte izzott köztünk a levegő.  A szabadedzéseken remekül ment a másodikat például meg is nyerte. Az időmérőn is remekül teljesített. Nőként megszégyenítette az egész mezőnyt. Nagy örömmel vette tudomásul hogy nyert. Még engem is legyőzött és ez egy cseppet sem bántott. Örültem hogy Ő ver meg elsőnek időmérőn és nem például egy Alonso. Hatalmas vigyorral az arcán szállt ki az RBR7-es ből. Előtte csapatrádión megköszönte mindenkinek a remek munkát és még el is érzékenyült. Kiszálltam én is a kocsiból és egyenesen felé vettem az irányt. Odamentem hozzá majd felkaptam és megpörgettem a levegőben.
"-Gratulálok. Remek voltál-mondtam neki mikor letettem a földre."
"-Köszönöm!-ölelt meg szorosan"
Ezek után az interjúszobába vonultunk és elmondtuk a véleményeinket, benyomásainkat az időmérőről. Ő végi csak mosolygott. Ha ránéztem nekem is mosolyra húzódott a szám. A dolgaink végeztével a Red Bull egy amolyan "Gratulálunk az első pole pozíciódhoz"  bulit szervezett. nem volt alkohol hisz másnap autóba kell ülnünk. Körbeültünk egy asztalt és úgy beszélgettünk. Én, Ő, Chris, Adrian, Britta, Tommi, Ciaron, Rocky és a szerelők. Nagyon jó hangulatban telt az este. Én végig Őt figyeltem és amikor egyszer-kétszer találkozott pillantásunk elvesztem a gyönyörű mogyoróbarna szemeiben.  A kis összejövetel útán felkísértem a szobájába. Mivel én egy másikban szálltam meg felajánlotta hogy töltsem nála az éjszakát. Nem kellett győzködnie rögtön beleegyeztem a dologba. A dolgain végezte után befeküdtem mellé az ágyba. Olyan tökéletes volt minden. Akkor ott abban a percben. Azt kívántam bárcsak soha ne lenne vége..Soha. Átöleltem Ő pedig a mellkasomnál elhelyezkedett. Együtt léptünk át álomföldre. Amikor megébredtem Ő még békésen szuszogott a karjaimban. Megpusziltam a fejét és cirógatni kezdtem az arcát hogy felébredjen. Nagy nehezen kiimádkoztam Őt az ágyból és elindultunk a pályára.  A futam előtt még odamentem hozzá hogy sok szerencsét kivánjak neki. Ő is ezt tette és nyomott egy puszit az arcomra. Azt én is viszonoztam. Az utolsó 10 percben amikor a rajtrácsra készültünk elkezdett zuhogni az eső. Hatalmas cseppekkel hullott fentről. a pályán mindenhol állt a víz így fél órát kellet várnunk mire újra beszállhatunk az autóba. Ezalatt a fél óra alatt az időmet megint Vele töltöttem. Most viszont már nem látszódott az arcán az az önfeledt mosoly.
"-Mi a baj?-kérdeztem meg tőle"
"-Semmi. Csak kicsit félek!-vallotta be."
"-Nem kell félned. Remek pilóta vagy érzem hogy jól fogsz teljesíteni-fogtam meg a kezét biztatásképp."
"-Nekem valahogy más érzéseim vannak, de legyen igazad!-ölelt meg"
Nem tudtam hogy ezzel mire akar célozni, de éreztem hogy nagyon fél. Szinte remegett a karjaimban. Féltettem Őt.Adtam neki egy lágy puszit Ő pedig még jobban kapaszkodott belém. Felemelte a fejét és arcunk vészesen közeledett. Láttam rajta hogy kicsit hezitál de ezt nem hagytam. Ajkaimat az övére tapasztottam. Elsőnek csak puhatolózva kóstolgattuk egymást. Ha akart volna elhúzódik de nem tette meg ezzel felbátorított. Ez a csók rengeteget jelentett nekem. Ezek után visszahívtak minket a rajtrácsra. A mezőny a Safty Car mögött elindult.. Ő ment előttem és melegítette a gumijait. Én nagyon figyeltem rá. A mezőny végül elindult. Én kicsit lemaradtam de Ő remekül startolt. Próbáltam minél közelebb maradni hozzá. A 20 körben nagyon közel voltunk egymáshoz muszáj volt előzési manőverbe kezdenem mert Rocky rendesen kiabált már velem hogy csináljak végre valamit ne csak menjek utána. Végül a célegyenesnél belekezdtem a manőverbe. Nem akartam hogy bármelyikőnknek is baja essen így óvatos volta. Kicsit úgy éreztem hogy meg sem próbálta megvédeni a helyét. A verseny vége felé én vezette, Ő jött mögöttem nem messze. Az útólsó előtti körben mindkettőnktől helyzetjelentést kértek. Én jelentettem is de Mia nem válaszolt. Többször is újra szólította Őt Ciaron is és Chris is. Kezdtem megijedni.
"-Mia! Hallasz minket?-szólt bele újra Ciaron."
Válasz azonban nem jött.
"-Rádióhiba?-kérdeztem kicsit kétségbeesetten"
"-Nem tudjuk. Nálunk a monitorok azt jelzik hogy minden rendben van"
Na ez volt az a pont amikor nagyon kétségbeestem. Folyamatosan a visszapillantót figyeltem. Láttam őt hogy tartja a tempot. De olyan volt mint aki nem teljesen van ott.
"-Mia kérlek ha hallasz minket válaszolj!-szólalt meg Chris kicsit kétségbeesetten"
Mia még mindig nem válaszolt. Elérkezett az utolsó kör. Egyfolytában a visszapillantót figyeltem. Egyre távolabb került tőlem és az eső ismét szakadni kezdett.
"-Mia Sebastian! Legyetek nagyon óvatosak. Valahogy hozzuk be a kocsikat!-szólt Chris."
Az eső csak úgy zuhogott. Miát már sehol nem láttam. Lehet hogy túl gyorsan megyek? Nem hiszem hisz ahol 200-al lehet száguldozni ott is csak 130-al megyek. A képernyőket néztem ahol épp Őt mutatták. A rádiót bekapcsolva hagytam háta kérdez valamit. Az utolsó kanyarom következett mikor ránéztem a kivetítőre ahol Őt mutatták. A falban állt az autó. A kerekek kitörve a hátsó szárny leszakadva. Ő mozdulatlanul ült benn.
"-Mia!-kiabált a rádióba Ciaron-Kicsi lány mond hogy jól vagy?!-lett ijedt a hangja."
Válasz azonban nem jött én pedig össze voltam törve. Gyorsabbra vettem a tempóm és átszáguldottam a célvonalon. Egyenesen a 14-es kanyarig meg sem álltam. Nem érdekelt még az eső sem. Tudni akartam hogy jól van-e.
"-Mi van Miával?-kérdeztem mikor már a 12-es kanyart vettem be."
"-Nem válaszol. A mentő már elindult de te előrébb vagy-válaszolt Ciaron."
"-Mi az hogy már elindult??!!-lett vészjósló a hangom-Már rég ott kéne lennie-kiabáltam."
"-Sebastian nyugodj meg!-szólt Chris."
De hogy nyugodjak meg? Mikor Ő a gumifalban van és mozdulatlanul fekszik az autóban. Hogy a bánatban nyugodjak meg? Egy örök évnek tűnt mire odaértem a 14-es kanyarhoz. Mia még mindig mozdulatlanul ült a kocsiban. Gyorsan kicsatoltam az övemet és kipattantam a kocsiból. Christian és Rocky a rádión üvöltöztek de ez sem érdekelt. Odasiettem a roncsokhoz. A szívem a torkomban dobogott és már a síráshoz is nagyon közel álltam. Mikor odaértem a mentő is megérkezett. Elzavartak a roncsoktól. De én meg sem mozdultam. Csak bámultam ki a bukósisakból. Nagy nehezen de kiszedték Őt a roncsokból. Rátették a hordágyra majd megnézték a pulzusát. Láttam mindent de mégis olyan kívülállónak éreztem magam. Elővették a defibrilátort és újraélesztették. Kétszer is.  Másodjára sikerrel jártak így nem hagyott el. A mentőbe tették és mivel látták hogy nagyon kivagyok én is velük mehettem. Nem érdekelt a díjátadó se az interjúk se Christian.
"-Na a baj?-kérdeztem az orvost közben pedig megfogtam Mia kezét."
"Eltört két csont a kezében és a hátában is kettő. Ezen kivül belső vérzése van tehát elég rossz a helyzet."
"-Ugye megmentik?-néztem segélykérően  az orvosra.
"-Mi mindent megteszünk ennek érdekében de csodákra mi se vagyunk képesek"
Most aztán ezzel a mondatával nagyon megnyugtatott. Magamban duhöngtem és imádkoztam hogy épségnem túlélje Mia ezt a balesetet. Hamar beértünk a kórházba és Őt egyből a műtőbe tolták be. Én végig a folyóson ültem és vártam hogy mondjanak valamit Felőle. Közben Tommi is betoppant és kicsit összekapart. Nagyon szét voltam/vagyok esve. És Ő ezt a balesetet megérezte. Már tudom hogy mire gondolt a folyóson. És én nem foglalkoztam vele. Csak az én hibám. Mindent elrontottam. Már az összeomlás küszöbén álltam mikor a műtőből kijött az orvos.
"-Hogy van?-támadtam le azonnal"
"-Túl van egy hosszú műtéten és az állapota jelenleg stabil!-válaszolt az orvos."
Ettől kicsit megnyugodtam.
"-Bemehetek hozzá?-néztem az orvosra"
"Mennyen de csak rövid időre-egyezett bele az orvos"
Felvettem egy köpenyt és elindultam a szobába. Ő ott feküdt a gépek pedig csipogtak. Leültem egy székre és megfogtam a kezét. Hálát adtam az égnek hogy nem vette el tőlem. Sajnos a vizsgálatok miatt ki kellett mennem a kórteremből. Kicsit nyugodtabban ültem vissza Tommi mellé aki közölte hogy nemsokára Chris is befog jönni. A vizsgálatok végezte után újra bemehettem hozzá. Az orvosok azt mondták hogy ha minden jól megy pár órán belül felébred. Reméltem hogy ez így lesz. Kitartóan figyeltem már több órája de nem történt semmi. Sikerült kicsit elszundítanom és csak arra ébredtem meg hogy megmozdította a kezét.
"-Mia-ültem le mellé."
"-Seb-mondta a nevem alig halhatóan."
"-Itt vagyok. Nincs semmi baj-suttogtam."
"-Mi...mi..történt?"
"-Baleseted volt."
"-Seb...én..szeret...szeretnék...mondani.."
"-Ne erőltesd a beszédet. Pihenned kell hogy felépülhes!"
"-Azt hiszem...hogy én innen...már soha..többé..nem...megyek..el...kérlek..had...mondjam...el..amit..akarok-nézett rám kétségbeesetten mire én csak bólintottam."
"-Én..én már tudom...hogy soha nem fogok..innen kijutni...de szeretném ha tudnád hogy én...na..nagyon...sze..szeretlek és szeretném ha boldog lennél...nél..nélkülem-fejezte be."
"-Mia! Én is nagyon szeretlek de hidd el hogy ki fogsz innen jutni..érzem-adtam egy puszit a fejére."
"-Nem Seb...ez a sorsom...Szeretlek Sebastian Vettel!"-mondta ki majd a szeme lecsukódott a gépek pedig hangosan sípolni kezdtek. Az orvosok azonnal berohantak engem pedig kiküldtek a szobából. Sírva rogytam le a székre. Pár perc után az orvosok jöttek ki lehajtott fejjel. Ekkor már tudtam hogy soha többé nem fogom látni Őt. Azt a lányt akit Szerettem. Mindenkinél és mindennél jobban. És most elvesztettem. Most pedig 1 év telt el halála óta de bennem még mindig élnek azok az órák, percek, másodpercek. Azota se tudtam túltenni magamat a halálán. Pedig kérte. De ez nekem nem megy. Minden éjjel vele álmodom. Mindig rá gondolok és ez tartja bennem a lelket. Ő és az emléke. Bízom benne hogy a túlvilágon együtt lehetünk..mert én még mindig ugyanúgy SZERETEM!


Szer:

Mia Hernandez

Sebastian Vettel