Kilencedik.
![]() |
-Helló!-intettem a kisebb tömegnek akik az asztal körül ültek. Apát egy puszival köszöntöttem majd helyet is foglaltam mellette. A pincér az én kezembe is nyomott egy étlapot amit böngészni kezdtem. Túlnyomó többségben voltak a zsír szegény ételek, hisz a pilótáknak nem szabadott olyat enni nehogy meghízzanak. Bár valljuk be Sebastiannak a sok ágy torna mellett erre esélye sem lehetett. A reggeli első része kifejezetten kellemesen telt. Aztán a második felében ismét elkezdték agyba főbe dicsérni Vettelt.
-Még, hogy soha nem hazudik senkinek!-horkantottam fel az egyik megjegyzés után. Nem mondtam túl hangosan, de volt akik meghallották mondandómat.
-Mondtál valamit Kincsem?-pillantott rám apám.
-Nem semmit!-ráztam a fejem. Mellettem Mark jót mosolygott viszont Sebastiant. Úgy nézett rám mint aki meg akar ölni. Szóval akkor hallotta amit mondtam. Legalább nem mondhatja azt, hogy kibeszélem a háta mögött. A reggeli végeztével mindenki megindul a dolgára. Én személy szerint a szobám felé tartottam fel szerettem volna hívni anyát. Rég beszéltem vele. A lift megállt a megfelelő emeleten én pedig elindultam a szobám irányába. A kulcsommal babráltam mikor egy hang megszólalt a hátam mögött. Annyira megijedtem, hogy a kezemben szorongatott kulcsokat a földre ejtettem.
-Te normális vagy?-fordultam vele szembe-Majdnem szív infarktust kaptam!-tettem kezemet a szívemre ami hevesen dobogott.
-Nem lett volna nagy veszteség!-rántotta meg a vállát. Legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben ezt a szerencsétlen flótást-Egyébként mi volt az a megjegyzés reggeli közben?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-A véleményem Rólad, tömören összefoglalva. A hosszabb változatot hidd el nem akarod hallani!-néztem rá szúrós szemekkel majd felszedtem a földről a kulcsomat.
-Nem is ismersz, de véleményt alkotsz Rólam. Ez nem szép dolog!-rázta a fejét.
-Hidd el nem is akarlak megismerni. Nincs kedvem egy önző barommal barátkozni. Van elég barátom!
-Mint például a volt pasijaid?-nevetett fel-Volt pár ahogy hallottam, szóval kicsit sem vagy külömebb nálam cica!-vigyorgott.
-Cica a jó édes anyád!-csaptam rá az ajtót. Idegesen rúgtam le a lábamról a cipőt majd a fürdőbe vonultam és kerestem egy haj gumit amivel össze is gumiztam a hajam. Ledobtam magam az ágyra előhalásztam a telefonomat, hogy felhívhassam anyát. Azonban mielőtt rányomhattam volna a hívás gombra érkezett egy SMS-em. Kicsit elhalasztva a hívást nyitottam meg.
"Egyszer úgy is az ágyamban fogsz kikötni. És hidd el utána nem fogsz tudni nemet mondani. S. xx"
Sziasztok! Itt is vagyok az új résszel! :) Csak annyit szeretnék még, hogy aki eddig még nem csatlakozott a FACEBOOK-os csoporthoz az most megteheti! :) Szóval CSATLAKOZZ!
Emelett ask.fm-en is elértek! itt is kérdezhettek bármivel kapcsolatban! ASK. :) CSAK BÁTRAN:))
Ennyi lettem volna mára! Jó olvasást! puszii♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése