Meglepetés!! Seb születésnapja alkalmából itt egy novella amit a mai nap fejeztem be. Már az eleje régebben is megvolt csak nem volt befejezve de most megcsináltam. Bevallom nem hittem hogy kész leszek vele de mégis. Remélem tetszik majd nektek. Jó olvasást mindenkinek! És boldog szülinapot Seb! Puszi♥  |
| Fernanda Cyrus |
××
-Ez a mamád végrendelete!-nyújtotta felém a levelet Aida. Remegő kézzel vettem el a borítékot-Én most megyek. Ha van valami akkor rögtön hívj. Én mindig itt leszek neked Fer! Rendben?!-fogta meg biztatásképp a kezem legjobb barátnőm. Már csak Ő maradt nekem ezen a világon senki más.
-Rendben! És köszönök mindent Aida!-eresztettem meg egy halvány mosolyt. Megvártam míg becsukja maga mögött az ajtót vettem egy mély levegőt és kinyitottam a borítékot.
Drága egyetlen Unokám!
Mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők soraiban. Tudom ez neked nagyon fáj de hidd el jobb lesz nekem odafent. Tőled annyit kérek: Éld az életed korlátok nélkül. Légy boldog mosolyog sokat és utazgass. Legyen egy szerető férjed aki mindent megad neked. Remélem hamarosan gyermekeid is lesznek akik ugyanolyan okosak szépek lesznek mint te. A hagyatékomat rád hagyom és még valamit. Emlékszel Kislányom meséltem neked egy fiatalemberről. Bizonyos Sebastianról. Szeretném ha felkeresnéd. Tudom már akkor kijelentetted te nem fogod Őt megkeresni mert nincs szükséged rá. De kérlek az én kedvemért menny el ehhez az emberhez. Ez a fiú a fogadott unokám joga van tudni hogy én már nem élek. A címét megtalálod a borítékban lévő kis cetlin. Még egyszer. Kívánom hogy légy boldog! Szeretlek Kicsi lányom! Puszil: Mama.
Kivettem a levélben lévő kis cetlit amin egy cím állt. Nem voltam benne biztos hogy elmegyek ehhez a Sebastianhoz de ha mama utolsó kívánsága ez volt akkor muszáj teljesítenem. Ennyit Ő is megérdemel. Előhalásztam a zsebemből pár zsepit és letöröltem az arcomon lévő könnycseppeket. Kifújtam az orrom eltettem a levelet a dobozom mélyére. Befeküdtem az ágyamba magamra húztam a takaróm és úgy sírtam tovább. Az álom hamar elnyomott még ez volt a szerencse. Másnap nagyon későn ébredtem meg. Kimentem a fürdőbe de nem épp az a látvány fogadott amit vártam. Nagyon szarul néztem ki sőt még annál is rosszabbul. Vettem egy gyors zuhanyt felöltöztem előkerestem a címet amit a mama leírt. Eldöntöttem hogy megkeresem ezt a srácot hisz neki is joga van tudni az igazságot. Autóba ültem és Heppenheim felé vettem az irányt. Én Berlinben éltem Heppenhem nem volt túl messze. Mikor a házhoz értem kezdtem el hezitálni. Az egyik pillanatban majdnem elhajtottam aztán mégse. Kiszálltam a bejárathoz sétáltam vettem egy mély levegőt és kopogtattam. Megfordult a fejemben hogy elfutok de még időben nyitott ajtót a férfi. Egy 25 év körüli szőke hajú kék szemű német férfi állt előttem.
-Jó Napot! Segíthetek valamiben?-a hangja vidám volt.
-Üdv! Nem hiszem hogy tudna nekem bármiben is segíteni. Azért jöttem el Önhöz mert a mamám szerint Ön lenne a fogadott unokája!
-Victoria Cyrus a mamád?-csillantak meg a szemei.
-Igen az. Vagyis csak volt!-gördült le egy könnycsepp az arcomról majd egyre több követte azt. Erőt vettem magamon hogy tudjam folytatni a mondandóm-Szóval. A mama meghalt. Azért jöttem ide mert az utolsó levelében azt irta hogy szeretné ha te is ott lennél a temetésén. Vagy valami hasonló. Úgyhogy remélem eljössz. Holnap lesz Berlinben. Itt a cím!-nyújtottam felé egy lapot amit Ő ki is vett a kezemből.
-Természetes hogy elmegyek és részvétem!-bólintottam majd otthagytam a pasit. Beültem az autóba még pár percig pityeregtem majd hazahajtottam. A mai napot teljes egészében a temetésre fordítottam. Még másnap reggel is ide-oda szaladgáltam hogy minden tökéletes legyen. Már fél órával előbb kimentem a temetőbe hogy fogadni tudjam a vendégeket. Nem voltak túl sokan kb. 20-30 ember jelent meg. Legutoljára Sebastian toppant be.
-Örülök hogy eljöttél!-erszetettem meg egy halvány mosolyt.
-Megígértem. És részvétem.
A szertartás elkezdődött. A könnyeimtől alig láttam valamit. Mama halála nagyon a padlóra küldött. Ő volt az egyetlen ember aki volt nekem a családomból és most Ő is elment. A végén mindenki részvétét nyilvánította majd lassan távoztak. Letérdeltem a sír mellé és úgy sírtam tovább. Nagyon egyedül éreztem magam ebben a világban. Hirtelen egy kezet éreztem meg a vállamon.
-Gyere!-nyújtotta felém a kezét. Hezitáltam hogy elfogadjam-e vagy sem. Végül elfogadtam. Felhúzott a hideg aszfaltról és magához húzott. A könnyeim záporoztak közben pedig szorosan bújtam Sebastianhoz. A sírásom idővel csillapodott.
-Hazaviszlek rendben?-szólalt meg Ő.
-Én nem akarok hazamenni! Itt akarok lenni a mamával!-kezdtem el ismét sírni és vissza akartam menni a mama sírjához de Sebastian nem hagyta ezt. Megfogta a kezem és visszarántott magához.
-Muszáj hazamenned. Ilyen állapotban nem maradhatsz itt.
-De haza sem mehetek Seb! Én egyedül vagyok. Nincs senkim a mamán kívül!-próbáltam kiabálni de ez nem jött össze.
-De én akkor sem fogom hagyni hogy itt maradj! Elviszlek innen!-fogta meg a kezem és maga után húzott. Egy kocsiba ültetett be gondolom az Övé volt. Ő is beült mellém majd elhajtottunk a temetőtől. Egy hatalmas ház előtt álltunk meg ami biztos hogy nem Berlinben volt. Seb kiszállt mellőlem majd nekem is kinyitotta az ajtót. Körbenéztem. A környék nem volt ismerős sőt. Szerintem még soha életemben nem jártam itt.
-Hol vagyunk?-szipogtam mikor beértünk a házba.
-Nálam. Mivel nem tudom pontosan hol laksz jobbnak láttam téged ide elhozni.
-Ez kedves tőled de nem akarok zavarni!-ráztam a fejem.
-Nem zavarsz. Mi lenne ha vennél egy forró fürdőt hidd el segíteni fog!-mosolygott rám kedvesen. Talán a hallottakból félreismertem Sebastiant?
-Rendben!-bólogattam ismét.
-Akkor elkészítem neked addig nyugodtan nézz körül!-eresztett meg egy mosolyt majd eltűnt a szoba végén. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról majd kicsit körbenéztem. Szép ház volt és otthonos is. Tettem pár lépést a nappali felé aztán visszamentem az előszobába. A bútorokon lévő képeket kezdtem el nézegetni. Sebastian és a családja volt a képeken. Nagyon családias család volt az már a képekről kiderült. Bárcsak én is ilyen családban nőttem volna fel. Bárcsak velem lett volna édesapám és édesanyám meg persze a nagyi és a papi. De nekem odafenn nem ezt a sort szánták.
-Minden rendben?-fogta meg a kezem Sebastian aki idő közben visszaért. Észre se vettem hogy odajön mellém.
-Persze csak elgondolkodtam.
-Tessék!-adott a kezembe egy zsepit. Előszőr nem értettem de aztán idővel rájöttem hogy az arcom ismét csupa könny.
-Köszönöm!-mosolyogtam hálásan.
-Gyere megmutatom a fürdőt!-fogta meg óvatosan a kezem. Felmentünk az emeltre aztán onnan vezetett egy hosszú folyosó a fürdőbe.
-Törölköző és ruha is van bent a sampont pedig használd nyugodtan bár férfi szóval..-vakarta meg a fejét.
-Nem gond jó lesz az is!-erőltettem meg egy vérszegény mosolyt majd bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Leültem a kád szélére és elsőnek csak meredtem előre és bámultam a nagy semmit. Pár perccel később levetettem a ruhámat majd beleültem a kádba. A víz kicsit már kihűlt de nem érdekelt. 10 percig áztattam magam aztán kikászálódtam megtörölköztem majd felvettem a pizsamát amit Sebastian készített elő nekem. Ez egy bokszerből és egy hosszú felsőből állt. Gyorsan fogtam is mostam hisz tudtam magamról hogy egy falatot sem fogok enni. Kiléptem a fürdőből majd megkerestem Sebet. Épp egy szobából jött kifele nagy lendülettel.
-Látom végeztél. Megmutatom a szobád rendben?
-Ühüm!-bólogattam. A szoba nagyon otthonos volt. Egy hatalmas ablak adott az egésznek egy keretet amibe rögtön beleszerettem.
-Remélem tetszik.
-Nagyon!-próbáltam mosolyogni de megint nem úgy jött össze ahogy terveztem. Ez ma már nem fog menni nekem.
-Örülök. Nem vagy éhes?
-Nem!-ráztam a fejem.
-Fer ne csináld ezt. Tudod hogy enned kell igaz?-nézett mélyen a szemembe.
-Tudom de egyszerűen nem kívánok semmit talán holnap.
-Nem lesz ez így jó!-rázta a fejét-Holnap viszont enni fogsz ha kell magam tuszkolom le rajtad az ételt!-halványan elmosolyodtam-De én megyek. Pihenj nyugodtan és ha van valami akkor szólj! A szobám a tiéd mellett van hamar megtalálod!
-Rendben!-bólintottam.
-Akkor jó éjt!-köszönt el Seb.
-Neked is!-viszonoztam majd megvártam míg becsukja az ajtót és csak utána omlottam össze ismét. Talán csak akkor tudatosult bennem igazán az hogy a mama is meghalt. Nem tudom meddig sírhattam de már csak másnap reggel ébredtem meg. Gondolom a sírás elnyomott. Felültem majd a még mindig könnyes arcomat törölgettem. A szoba hatalmas ablakára vándorolt a tekintetem és akkor elmosolyodtam. A nap épp most kelt fel elképesztően gyönyörű volt. Még bámultam pár percig majd felkeltem és kicsit körbejártam a szobát. Miután már vagy a 20-dik körömet tettem meg a helységben megálltam az ajtó előtt és halkan kinyitottam. Nem akartam felébreszteni Sebet persze ha alszik még. Lesétáltam a lépcsőn egyenest a konyhába. A pult mellett álló székre ültem és alaposan körbenéztem mikor a szemem megakadt egy nagy üveg szekrényen. A szekrény tele volt érmekkel kupákkal. Közelebb mentem és úgy is szem ügyre vettem. 2011 Mónacó. Szóval akkor itt is nyert. Minden kupa nagyon szép volt de egy különösen. Egy volt ami kitűnt a többi közül ami sokkal nagyobb és sokkal szebb volt. A világ bajnok kupa amire kétszer volt gravíroztatva a neve.
2011: Sebastian Vettel
2010: Sebastian Vettel
2009: Jenson Button
2008: Lewis Hamilton
2007: Kimi Räikkönen
és így tovább..
-Gyönyörű igaz?-hallottam meg a hátam mögött Seb hangját. Kicsit megijedtem de gyorsan rendeztem vonásaimat.
-Az!-mosolyodtam el-És különleges is amint látom.
-Hát igen nem adatik meg mindenkinek ez a kupa nekem pedig már kétszer is volt benne szerencsém gyönyörködői!-miközben beszélt tett egy lépést felém így már szinte mögöttem állt. Nem tudtam mit is kellene mondanom inkább tovább figyeltem a kupát. Aztán pár perc csend után Seb szólalt meg-Nem vagy éhes?
-Ha azt mondom nem akkor is ennem kell igaz?-néztem rá.
-Így van. Nem hinném hogy tegnap óta ettél valamit.
-Hát nem de mondjuk az előtt se nagyon!-erre csak egy rosszalló pillantás volt a jutalmam. Seb a konyhába ment és nekiállt a reggeli készítésének.
-Segítsek?-mentem utána.
-Nem kell! Ülj csak le nyugodtan!-mutatott a székre. Nem vitatkoztam vele inkább figyeltem hogy mit csinál. Úgy 10 perccel később már előttem gőzölgött a rántotta. Azt elfelejtettem mondani Sebnek hogy nem szeretem a rántottát de most már nem mondom neki nem akarom megbántani. Az első tíz falat még simán lement de utána már eléggé gondba voltam de nagy nehezen az utolsó falatokat is letuszkoltam.
-Finom volt!-eresztettem meg egy mosolyt miután végeztem.
-Tényleg ízlett?-nézett rám nagy kék szemeivel.
-Persze!-mosolyogtam-És most ha tetszik ha nem én fogok elmosogatni!-kezdtem összeszedni a tálakat.
-Nem-nem!-vette ki a kezemből a tálat-Ez a házigazda feladata!
-Nem érdekel a házigazda. Add csak ide ennyivel én is be tudok szállni.
-Nagyon makacs vagy mondták már?
-Párszor igen! De ezt ad csak ide!-vettem ki a kezéből a tálat. Seb ezután nem ellenkezett hagyta hogy én mosogassak el. Mosogatás közben azon töprengtem hogy vajon miért ilyen kedves velem? Hisz nem is ismer. Viszont azt már eldöntöttem hogy ma lelépek és visszamegyek Berlinbe. Mikor végeztem Seb a kanapén ült és egy újságot olvasgatott. Leültem mellé és kicsit beszélgetni kezdtünk. Mesélt magáról és én is meséltem magamról. Mire észbe kaptunk már este 7 óra fele járt az idő. Már kora délelőtt mondtam Sebnek hogy ma már haza szeretnék menni így fél 8-kor elindultunk ki a kocsihoz. Épp hogy kinyitottam a bejárati ajtót az eső odakinn esni kezdett majd pár perccel később egy hatalmas villám jelent meg az égen. A lábaim földbe gyökereztek. Egyszerűen nem tudtam még csak mozdulni sem.
-Fer minden rendben?-jelent meg mögöttem Seb. Én csak megráztam a fejem hogy nem nincs rendben semmi. Az égen közben egy újabb villám jelent meg amit hatalmas dörgés követett. A kezem remegni kezdett a könnyeim pedig elkezdtek hullani. Seb kétségbeesetten húzott be a lakásába és bezárta maga mögött az ajtót. Látszólag semmit sem értett mondjuk nem csodálom. Egészen a kanapéig húzott és rögtön le is ültetett.
-Fer megrémítesz. Mi a baj?-fürkészte a tekintetem.
-Villámlik!-nyögtem ki ezt az egy szót alig hallhatóan. Seb még mindig nem értette teljesen a dolgokat.
-Elmondod miért félsz a villámoktól?-fogta meg a kezem. Hezitáltam egy keveset majd vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-3 éves koromban történt az egész! Anyukámmal a parkból sétáltunk hazafelé. Már eléggé későre járt az idő. Már csak két háztömbnyire voltunk a saját házunktól mikor az eső esni kezdett. Anya ösztönzött hogy fussak előre nehogy megfázzak az eső miatt. Futni kezdtem és ahogy egyre közelebb értem kiszúrtam a nagyit a ház előtt. Épp befordultam a kiskapun mikor egy hatalmasat villámlott. Gyorsan felszaladtam a mamihoz és vártuk anyát. Épp befordult mikor megint villámlott egy hatalmasat. És a villám...a villám...pont belecsapott anyába...-kezdtem el megint sírni. Seb szorosan magához ölelt és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Kellett pár perc míg kicsit lenyugodtam.
-Én ezt nem tudtam!-kezdte Seb-Sajnálom!
-Nem tudhattad!-ráztam a fejem.
-Biztos nehéz lehetett neked.
-Az volt. Aztán az évek során ez a fájdalom kicsit enyhült de soha nem szűnt meg.
Még beszélgettünk egy keveset erről a témáról aztán Seb főzött nekem teát. Hálás voltam neki tényleg. Épp a fürdőből jöttem ki mikor megint elkezdett odakinn dörögni az ég. A szobámba ültem összekuporodva míg Seb fürdött. A könnyeim persze megint patakokban folytak le az arcomról. Hiába ezt nem tudtam és nem is akartam megakadályozni. Pár perc múlva mellettem besüppedt az ágy. Észre se vettem hogy Seb bejött.
-Itt maradjak veled?-nézett rám.
-Ühüm!-bólogattam. Egyedül semmiféleképp nem tudnám ezt az egészet átvészelni. Seb gondosan betakargatott majd Ő is bebújt mellém. Szembefordultam fele és jó szorosan hozzábújtam.
-Jó reggelt!-mosolyogtam Sebre.
-Neked is!-ásított egy nagyot-Hogy aludtál?-fürkészte a tekintetem.
-Elég jól. Éhes vagy?-néztem rá Ő csak bólintott. Elé toltam a pirítósat majd mindketten falatozni kezdtünk. Reggeli után vettem egy gyors zuhanyt majd most már ténylegesen is elindultunk vissza Berlinbe.
-Köszönöm hogy elhoztál és ezt a két napot is!-mosolyogtam rá.
-Ugyan semmiség. Remélem azért egyszer még összefutunk és ha valami van akkor rögtön hívj. Rendben?
-Ühüm!-bólogattam-Akkor szia Seb!-váltottunk két puszit majd én bementem a lakásba Seb pedig visszament Heppenheimbe. Ahogy beértem ledobtam a holmimat és rögtön tárcsáztam barátnőm számát.
-Hát te?-néztem rá csodálkozva.
-Gondoltam megleplek!-mosolygott még mindig.
-Hát sikerült! Szia!-öleltem meg majd adtam neki két puszit.
-Szia. Meg kell jegyezzem sokkal jobb színbe vagy mint 3 héttel ezelőtt.
-Igyekszem!-mosolyogtam.
-Helyes. Végeztél már a vásárlással?
-Igen!-bólogattam-De ha gondolod segíthetek.
-Az jó lenne. Tudod nem vagyok valami jó a vásárlásban!
-Szinte gondoltam!-nevettem fel-De gyere menjünk!-fogtam meg a kezét és a bejárathoz kezdtem húzni. Fél órát vásárolgattunk bár az elején elég nehéz volt hisz Seb nem tudta mit is akar venni. Gyorsan bepakoltunk az Ő kocsijába majd nagy győzködések után sikerült rávennem hogy jöjjön be hozzám egy teára. Én parkoltam le a ház előtt elsőnek majd nem sokkal később Seb is befutott. segített becipelni a holmikat majd miután minden a helyén volt feltettem a teát. Addig míg forrt körbevezettem a házban Sebet. Kint a teraszon fogyasztottuk el a teát közben pedig beszélgettünk.
-Lassan mennem kellene!-kelt fel Seb-Kikísérsz?-nézett rám.
-Persze!-mosolyogtam majd elkísértem az autójáig.
-Akkor remélem még összefutunk párszor!-kezdte.
-Hát ha hetente egyszer megfordulsz erre akkor biztosan!-mosolyogtam.
-Így lesz! Szia Fer!-ölelt meg majd nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Seb!-viszonoztam. Megvártam míg elmegy majd visszamentem a lakásba. Épp hogy beértem elkezdett rezegni a telefonom jelezve hogy SMS-t kaptam.
"Azt hiszem nálad hagytam a lakáskulcsomat! Igazam van? Seb!"
Körbenéztem és az asztalon kiszúrtam Seb lakáskulcsait. Felnevettem majd visszaírtam neki.
"Igen igazad van!"
Válasz nem jött csak pár perc múlva Seb maga.
-Egyszer a fejedet is elhagyod!-mosolyogtam rá.
-Csak nem!-vigyorgott.
-Tessék!-nyújtottam a kezem amibe a lakáskulcsai voltak. Ahogy el akarta venni a kulcsokat a kezünk összeért. Nem rántottam el rögtön amit nem is értettem. Csak néztem a gyönyörű kék szemeibe és szinte teljesen elvesztem. Arcunk vészesen közeledett míg végül megéreztem Seb ajkait az enyémen. Elsőnek csak puhatolózva csókolt attól félve hogy megszakítom de nem így tettem. Helyette inkább visszacsókoltam. Én magam sem értettem milyért de megtettem. Kezeimet a nyaka köré fontam Seb pedig közelebb húzott magához. Levegő hiányában váltak el ajkaink. Seb mosolygott így akarva akaratlan nekem is mosolyognom kellett. Ezek után pedig már én húztam közel magamhoz egy újabb csókra...
Lehet hogy befejezésnek gyenge de jobb nem jutott eszembe. Nézzétek el nekem. :$
-Hazaviszlek rendben?-szólalt meg Ő.
-Én nem akarok hazamenni! Itt akarok lenni a mamával!-kezdtem el ismét sírni és vissza akartam menni a mama sírjához de Sebastian nem hagyta ezt. Megfogta a kezem és visszarántott magához.
-Muszáj hazamenned. Ilyen állapotban nem maradhatsz itt.
-De haza sem mehetek Seb! Én egyedül vagyok. Nincs senkim a mamán kívül!-próbáltam kiabálni de ez nem jött össze.
-De én akkor sem fogom hagyni hogy itt maradj! Elviszlek innen!-fogta meg a kezem és maga után húzott. Egy kocsiba ültetett be gondolom az Övé volt. Ő is beült mellém majd elhajtottunk a temetőtől. Egy hatalmas ház előtt álltunk meg ami biztos hogy nem Berlinben volt. Seb kiszállt mellőlem majd nekem is kinyitotta az ajtót. Körbenéztem. A környék nem volt ismerős sőt. Szerintem még soha életemben nem jártam itt.
-Hol vagyunk?-szipogtam mikor beértünk a házba.
-Nálam. Mivel nem tudom pontosan hol laksz jobbnak láttam téged ide elhozni.
-Ez kedves tőled de nem akarok zavarni!-ráztam a fejem.
-Nem zavarsz. Mi lenne ha vennél egy forró fürdőt hidd el segíteni fog!-mosolygott rám kedvesen. Talán a hallottakból félreismertem Sebastiant?
-Rendben!-bólogattam ismét.
-Akkor elkészítem neked addig nyugodtan nézz körül!-eresztett meg egy mosolyt majd eltűnt a szoba végén. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról majd kicsit körbenéztem. Szép ház volt és otthonos is. Tettem pár lépést a nappali felé aztán visszamentem az előszobába. A bútorokon lévő képeket kezdtem el nézegetni. Sebastian és a családja volt a képeken. Nagyon családias család volt az már a képekről kiderült. Bárcsak én is ilyen családban nőttem volna fel. Bárcsak velem lett volna édesapám és édesanyám meg persze a nagyi és a papi. De nekem odafenn nem ezt a sort szánták.
-Minden rendben?-fogta meg a kezem Sebastian aki idő közben visszaért. Észre se vettem hogy odajön mellém.
-Persze csak elgondolkodtam.
-Tessék!-adott a kezembe egy zsepit. Előszőr nem értettem de aztán idővel rájöttem hogy az arcom ismét csupa könny.
-Köszönöm!-mosolyogtam hálásan.
-Gyere megmutatom a fürdőt!-fogta meg óvatosan a kezem. Felmentünk az emeltre aztán onnan vezetett egy hosszú folyosó a fürdőbe.
-Törölköző és ruha is van bent a sampont pedig használd nyugodtan bár férfi szóval..-vakarta meg a fejét.
-Nem gond jó lesz az is!-erőltettem meg egy vérszegény mosolyt majd bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Leültem a kád szélére és elsőnek csak meredtem előre és bámultam a nagy semmit. Pár perccel később levetettem a ruhámat majd beleültem a kádba. A víz kicsit már kihűlt de nem érdekelt. 10 percig áztattam magam aztán kikászálódtam megtörölköztem majd felvettem a pizsamát amit Sebastian készített elő nekem. Ez egy bokszerből és egy hosszú felsőből állt. Gyorsan fogtam is mostam hisz tudtam magamról hogy egy falatot sem fogok enni. Kiléptem a fürdőből majd megkerestem Sebet. Épp egy szobából jött kifele nagy lendülettel.
-Látom végeztél. Megmutatom a szobád rendben?
-Ühüm!-bólogattam. A szoba nagyon otthonos volt. Egy hatalmas ablak adott az egésznek egy keretet amibe rögtön beleszerettem.
-Remélem tetszik.
-Nagyon!-próbáltam mosolyogni de megint nem úgy jött össze ahogy terveztem. Ez ma már nem fog menni nekem.
-Örülök. Nem vagy éhes?
-Nem!-ráztam a fejem.
-Fer ne csináld ezt. Tudod hogy enned kell igaz?-nézett mélyen a szemembe.
-Tudom de egyszerűen nem kívánok semmit talán holnap.
-Nem lesz ez így jó!-rázta a fejét-Holnap viszont enni fogsz ha kell magam tuszkolom le rajtad az ételt!-halványan elmosolyodtam-De én megyek. Pihenj nyugodtan és ha van valami akkor szólj! A szobám a tiéd mellett van hamar megtalálod!
-Rendben!-bólintottam.
-Akkor jó éjt!-köszönt el Seb.
-Neked is!-viszonoztam majd megvártam míg becsukja az ajtót és csak utána omlottam össze ismét. Talán csak akkor tudatosult bennem igazán az hogy a mama is meghalt. Nem tudom meddig sírhattam de már csak másnap reggel ébredtem meg. Gondolom a sírás elnyomott. Felültem majd a még mindig könnyes arcomat törölgettem. A szoba hatalmas ablakára vándorolt a tekintetem és akkor elmosolyodtam. A nap épp most kelt fel elképesztően gyönyörű volt. Még bámultam pár percig majd felkeltem és kicsit körbejártam a szobát. Miután már vagy a 20-dik körömet tettem meg a helységben megálltam az ajtó előtt és halkan kinyitottam. Nem akartam felébreszteni Sebet persze ha alszik még. Lesétáltam a lépcsőn egyenest a konyhába. A pult mellett álló székre ültem és alaposan körbenéztem mikor a szemem megakadt egy nagy üveg szekrényen. A szekrény tele volt érmekkel kupákkal. Közelebb mentem és úgy is szem ügyre vettem. 2011 Mónacó. Szóval akkor itt is nyert. Minden kupa nagyon szép volt de egy különösen. Egy volt ami kitűnt a többi közül ami sokkal nagyobb és sokkal szebb volt. A világ bajnok kupa amire kétszer volt gravíroztatva a neve.
2011: Sebastian Vettel
2010: Sebastian Vettel
2009: Jenson Button
2008: Lewis Hamilton
2007: Kimi Räikkönen
és így tovább..
-Gyönyörű igaz?-hallottam meg a hátam mögött Seb hangját. Kicsit megijedtem de gyorsan rendeztem vonásaimat.
-Az!-mosolyodtam el-És különleges is amint látom.
-Hát igen nem adatik meg mindenkinek ez a kupa nekem pedig már kétszer is volt benne szerencsém gyönyörködői!-miközben beszélt tett egy lépést felém így már szinte mögöttem állt. Nem tudtam mit is kellene mondanom inkább tovább figyeltem a kupát. Aztán pár perc csend után Seb szólalt meg-Nem vagy éhes?
-Ha azt mondom nem akkor is ennem kell igaz?-néztem rá.
-Így van. Nem hinném hogy tegnap óta ettél valamit.
-Hát nem de mondjuk az előtt se nagyon!-erre csak egy rosszalló pillantás volt a jutalmam. Seb a konyhába ment és nekiállt a reggeli készítésének.
-Segítsek?-mentem utána.
-Nem kell! Ülj csak le nyugodtan!-mutatott a székre. Nem vitatkoztam vele inkább figyeltem hogy mit csinál. Úgy 10 perccel később már előttem gőzölgött a rántotta. Azt elfelejtettem mondani Sebnek hogy nem szeretem a rántottát de most már nem mondom neki nem akarom megbántani. Az első tíz falat még simán lement de utána már eléggé gondba voltam de nagy nehezen az utolsó falatokat is letuszkoltam.
-Finom volt!-eresztettem meg egy mosolyt miután végeztem.
-Tényleg ízlett?-nézett rám nagy kék szemeivel.
-Persze!-mosolyogtam-És most ha tetszik ha nem én fogok elmosogatni!-kezdtem összeszedni a tálakat.
-Nem-nem!-vette ki a kezemből a tálat-Ez a házigazda feladata!
-Nem érdekel a házigazda. Add csak ide ennyivel én is be tudok szállni.
-Nagyon makacs vagy mondták már?
-Párszor igen! De ezt ad csak ide!-vettem ki a kezéből a tálat. Seb ezután nem ellenkezett hagyta hogy én mosogassak el. Mosogatás közben azon töprengtem hogy vajon miért ilyen kedves velem? Hisz nem is ismer. Viszont azt már eldöntöttem hogy ma lelépek és visszamegyek Berlinbe. Mikor végeztem Seb a kanapén ült és egy újságot olvasgatott. Leültem mellé és kicsit beszélgetni kezdtünk. Mesélt magáról és én is meséltem magamról. Mire észbe kaptunk már este 7 óra fele járt az idő. Már kora délelőtt mondtam Sebnek hogy ma már haza szeretnék menni így fél 8-kor elindultunk ki a kocsihoz. Épp hogy kinyitottam a bejárati ajtót az eső odakinn esni kezdett majd pár perccel később egy hatalmas villám jelent meg az égen. A lábaim földbe gyökereztek. Egyszerűen nem tudtam még csak mozdulni sem.
-Fer minden rendben?-jelent meg mögöttem Seb. Én csak megráztam a fejem hogy nem nincs rendben semmi. Az égen közben egy újabb villám jelent meg amit hatalmas dörgés követett. A kezem remegni kezdett a könnyeim pedig elkezdtek hullani. Seb kétségbeesetten húzott be a lakásába és bezárta maga mögött az ajtót. Látszólag semmit sem értett mondjuk nem csodálom. Egészen a kanapéig húzott és rögtön le is ültetett.
-Fer megrémítesz. Mi a baj?-fürkészte a tekintetem.
-Villámlik!-nyögtem ki ezt az egy szót alig hallhatóan. Seb még mindig nem értette teljesen a dolgokat.
-Elmondod miért félsz a villámoktól?-fogta meg a kezem. Hezitáltam egy keveset majd vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-3 éves koromban történt az egész! Anyukámmal a parkból sétáltunk hazafelé. Már eléggé későre járt az idő. Már csak két háztömbnyire voltunk a saját házunktól mikor az eső esni kezdett. Anya ösztönzött hogy fussak előre nehogy megfázzak az eső miatt. Futni kezdtem és ahogy egyre közelebb értem kiszúrtam a nagyit a ház előtt. Épp befordultam a kiskapun mikor egy hatalmasat villámlott. Gyorsan felszaladtam a mamihoz és vártuk anyát. Épp befordult mikor megint villámlott egy hatalmasat. És a villám...a villám...pont belecsapott anyába...-kezdtem el megint sírni. Seb szorosan magához ölelt és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Kellett pár perc míg kicsit lenyugodtam.
-Én ezt nem tudtam!-kezdte Seb-Sajnálom!
-Nem tudhattad!-ráztam a fejem.
-Biztos nehéz lehetett neked.
-Az volt. Aztán az évek során ez a fájdalom kicsit enyhült de soha nem szűnt meg.
Még beszélgettünk egy keveset erről a témáról aztán Seb főzött nekem teát. Hálás voltam neki tényleg. Épp a fürdőből jöttem ki mikor megint elkezdett odakinn dörögni az ég. A szobámba ültem összekuporodva míg Seb fürdött. A könnyeim persze megint patakokban folytak le az arcomról. Hiába ezt nem tudtam és nem is akartam megakadályozni. Pár perc múlva mellettem besüppedt az ágy. Észre se vettem hogy Seb bejött.
-Itt maradjak veled?-nézett rám.
-Ühüm!-bólogattam. Egyedül semmiféleképp nem tudnám ezt az egészet átvészelni. Seb gondosan betakargatott majd Ő is bebújt mellém. Szembefordultam fele és jó szorosan hozzábújtam.
××
Reggel a nap kellemesen besütött és cirógatta az arcomat. Meg akartam fordulni de egy erős testbe ütköztem. Kinyitottam a szemeimet és akkor vettem észre hogy mellettem alszik Seb. Szorosan ölelt magához én pedig a mellkasán feküdtem. Óvatosan próbáltam kikelni mellőle. Miután ez sikerült lementem a konyhába hogy összedobjak valami reggelit. Tegnap Ő készített nekem ma rajtam a sor és a tegnapi után ez a legkevesebb. Pirítost csináltam mert ez volt a legkönnyebb. Épp végeztem mikor csoszogást hallottam az emeltről.-Jó reggelt!-mosolyogtam Sebre.
-Neked is!-ásított egy nagyot-Hogy aludtál?-fürkészte a tekintetem.
-Elég jól. Éhes vagy?-néztem rá Ő csak bólintott. Elé toltam a pirítósat majd mindketten falatozni kezdtünk. Reggeli után vettem egy gyors zuhanyt majd most már ténylegesen is elindultunk vissza Berlinbe.
-Köszönöm hogy elhoztál és ezt a két napot is!-mosolyogtam rá.
-Ugyan semmiség. Remélem azért egyszer még összefutunk és ha valami van akkor rögtön hívj. Rendben?
-Ühüm!-bólogattam-Akkor szia Seb!-váltottunk két puszit majd én bementem a lakásba Seb pedig visszament Heppenheimbe. Ahogy beértem ledobtam a holmimat és rögtön tárcsáztam barátnőm számát.
××
3 hét telt el és azóta egyszer sem találkoztam Sebbel. Én nem hívtam hisz nem volt rá szükségem Ő pedig miért is keresett volna? Mondjuk úgy hogy elég jól megvagyok. Aida mindig odafigyel rám amiért hálás is vagyok. Épp a bevásárló központból jöttem ki és pakoltam be a kocsiba mikor egy ismerős autó parkolt le mellettem. Egy vigyorgó szőke német szált ki a volán mögül.-Hát te?-néztem rá csodálkozva.
-Gondoltam megleplek!-mosolygott még mindig.
-Hát sikerült! Szia!-öleltem meg majd adtam neki két puszit.
-Szia. Meg kell jegyezzem sokkal jobb színbe vagy mint 3 héttel ezelőtt.
-Igyekszem!-mosolyogtam.
-Helyes. Végeztél már a vásárlással?
-Igen!-bólogattam-De ha gondolod segíthetek.
-Az jó lenne. Tudod nem vagyok valami jó a vásárlásban!
-Szinte gondoltam!-nevettem fel-De gyere menjünk!-fogtam meg a kezét és a bejárathoz kezdtem húzni. Fél órát vásárolgattunk bár az elején elég nehéz volt hisz Seb nem tudta mit is akar venni. Gyorsan bepakoltunk az Ő kocsijába majd nagy győzködések után sikerült rávennem hogy jöjjön be hozzám egy teára. Én parkoltam le a ház előtt elsőnek majd nem sokkal később Seb is befutott. segített becipelni a holmikat majd miután minden a helyén volt feltettem a teát. Addig míg forrt körbevezettem a házban Sebet. Kint a teraszon fogyasztottuk el a teát közben pedig beszélgettünk.
-Lassan mennem kellene!-kelt fel Seb-Kikísérsz?-nézett rám.
-Persze!-mosolyogtam majd elkísértem az autójáig.
-Akkor remélem még összefutunk párszor!-kezdte.
-Hát ha hetente egyszer megfordulsz erre akkor biztosan!-mosolyogtam.
-Így lesz! Szia Fer!-ölelt meg majd nyomott az arcomra egy puszit.
-Szia Seb!-viszonoztam. Megvártam míg elmegy majd visszamentem a lakásba. Épp hogy beértem elkezdett rezegni a telefonom jelezve hogy SMS-t kaptam.
"Azt hiszem nálad hagytam a lakáskulcsomat! Igazam van? Seb!"
Körbenéztem és az asztalon kiszúrtam Seb lakáskulcsait. Felnevettem majd visszaírtam neki.
"Igen igazad van!"
Válasz nem jött csak pár perc múlva Seb maga.
-Egyszer a fejedet is elhagyod!-mosolyogtam rá.
-Csak nem!-vigyorgott.
-Tessék!-nyújtottam a kezem amibe a lakáskulcsai voltak. Ahogy el akarta venni a kulcsokat a kezünk összeért. Nem rántottam el rögtön amit nem is értettem. Csak néztem a gyönyörű kék szemeibe és szinte teljesen elvesztem. Arcunk vészesen közeledett míg végül megéreztem Seb ajkait az enyémen. Elsőnek csak puhatolózva csókolt attól félve hogy megszakítom de nem így tettem. Helyette inkább visszacsókoltam. Én magam sem értettem milyért de megtettem. Kezeimet a nyaka köré fontam Seb pedig közelebb húzott magához. Levegő hiányában váltak el ajkaink. Seb mosolygott így akarva akaratlan nekem is mosolyognom kellett. Ezek után pedig már én húztam közel magamhoz egy újabb csókra...
Lehet hogy befejezésnek gyenge de jobb nem jutott eszembe. Nézzétek el nekem. :$
Szia! Nekem nagyon tetszett, jó volt így a vége, csak még annyit odaírhattál volna, hogy 10 év múlva....de így is szuper, majd én elhiszem, hogy boldogan éltek....
VálaszTörlésMáskor is hozz ilyeneket!!
Puszi