![]() |
Seb-Barcelonában :))♥ |
~Party 23~
Már csütörtök van és már kora reggel 28 fok van itt Bahreinben.
![]() |
Mivel terveztem hogy ma elmegyek kicsit kikapcsolódni ezért bikinit vettem fel fölé pedig egy egyszerű felsőt és egy farmer nadrágot. A hajamat felkötöttem és foglaltam mára egy helyet a közeli gyógyfürdőben. Az előző héten nem kellett pálya bejáróra menni most viszont muszáj volt. Én voltam az utolsó aki a pályához érkezett. Heikkivel eléggé lemaradva mentünk a többiek után. Látszatra Seb összeszedte magát legalábbis a kisugárzása alapján. Szóval akkor tudott beszélni Hannaval vagy valami hasonló. Egy interjúra is én mentem vele. Sokszor mosolygott és nevetett ami jó jel volt. Szerettem mikor csak úgy spontán vigyorog. Jól állt neki.
-Látom ma sokkal vidámabb vagy mint tegnap!-mentem oda hozzá.
-Igen. Megfogadtam a tanácsodat és szakítottam Hannaval.
-Hé. Várj. Én egy szóval sem mondtam hogy szakíts Hannaval.
-Tudom de ez volt a helyes lépés. Már nem szerettem. De megbeszéltük és barátok maradunk!
-Ennek örülök. Mármint annak hogy békében váltatok el. Ezért hétvégén meg kell nyerned a futamot!
-Azon leszek!-kacsintott-Most viszont rohannom kell a megbeszélésre. Szia!-adott egy puszit majd eltűnt. Meglepett hogy szakított Hannaval azt hittem 5 évet nem tud csak úgy semmisé tenni magában de tévedtem. Visszamentem Kennyhez és szóltam neki hogy az esti melóban rám ne számítson. Persze rögtön találgatni kezdett hogy hova is megyek de azért sem mondtam el neki. Maradjon az én titkom. Fél 7kor indultam el a fürdő felé. Kifizettem a taxit bejelentkeztem és elmentem átöltözni. A melege vizű medencébe ültem be. Jó volt ellazulni közben pedig koktélt inni. Már hiányzott a kényeztetés. Hozzá voltam szokva hogy minden héten 1× ilyen fürdőkbe jártam de erről le kellett mondanom. Úgy 1 órával később mentem át a nagy medencéhez.
-Csatlakozhatok?-hallottam meg magam mögött egy ismerős hangot.
-Persze. De hogy kerülsz te ide?
-Meglepi!-kacsintott-Egyébként csini vagy!-bókolt én pedig csak pirultam.
-Köszi. Jössz úszni?-tereltem a témát nem akartam cikis helyzetbe keveredni.
-Legyen. Verseny?-kajánkodott.
-Legyen!-mentem bele a játékába. Két hosszt úsztunk de Seb simán legyőzött-Ez nem ér. Mindig te nyersz!-durcáztam.
-Kiengesztelésképp meghívlak egy fagyira.
-Nagy fagyinak kell lenni!-vigyorogtam Seb segített kiszállni a medencéből majd vett nekem egy nagy kehely fagyit és még tejszín habot is kaptam.
-Csupa hab az orrod!-nevettem és letöröltem az orráról a fehér édességet.
-Neked pedig az arcod!-vigyorgott és lepuszilta az arcomról a habot. Az arcunk vészesen közel volt. A szívem a torkomban dobogott. Seb ajka az enyémek ért. Elsőnek csak lágyan puhatolózva csókolgattuk egymást majd Seb felbátorodott és a nyelvével utat tört magának. Nyelveink vad táncot jártak és azt kívántam bárcsak soha ne lenne vége ennek a pillanatnak. De mint mindennek ennek is vége szakadt egyszer. Hatalmas mosoly ült ki mindkettőnk ajkára.
-Gyere velem!-húzott fel a székből. Egy eldugott helyre vitt. A kis helységben egy nagy medence volt körülötte rózsák és egy-egy gyertya égett itt ott.
-Seb! Úr isten ez gyönyörű!-néztem körbe. Tényleg mese szép volt a kis helység-Ezt hogy hoztad össze?
-Nem volt egyszerű de valahogy csak sikerült!-húzta egy büszke vigyorra a száját.
-És honnan tudtad hogy el fogok jönni ide veled?-fordultam kíváncsian felé.
-Csak egy megérzés volt. Gyere!-levetett rólam a köntöst és besegített a medencébe. A víz kellemesen meleg volt. Egy ideig csak pezsgőztünk és néztük egymást. Aztán Seb odajött mellém átkarolta a derekamat és ismét birtokba vette ajkaimat. Aztán áttért a nyakamra. Teljesen megbolondított hirtelen azt se tudtam hol is vagyok.
-Mi lenne ha máshol folytatnánk az éjszakát?-suttogta érzékien a fülembe.
-Legyen!-mentem bele a játékba. Kiemelt a kádból és a szoba másik felébe vitt. Lefektetett az ágyra és kényeztetni kezdte a nyakamat majd haladt egyre lejjebb és lejjebb....
Reggel arra ébredtem hogy valaki csókokkal halmoz el. Elvigyorodtam majd lassan kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Seb gyönyörű tengerkék szemeivel.
-Jó reggelt!-adott egy szenvedélyes csókot.
-Neked is!-mosolyogtam. Jó volt az ölelésében ébredni-Lassan vissza kéne mennünk. Tudod szabad edzések!-gondoltam rögtön a munkára.
-Ne légy jókedv rontó. Élvezzük ki még ezt a fél órát és majd utána a meló! Rendben?-vette elő cuki vigyorát.
-Rendben!-bólogattam. A fél óra alatt csupán annyira volt időnk hogy vegyünk egy közös zuhanyt. Mikor visszaértünk a pályára megbeszéltük hogy ma még találkozunk a két szabad edzés után. Épp beosonni akartam a szobámba mikor valaki megszólított.
-Abbey. Hát te?
-Hát én drága Britta most rohanok. Szia!-slisszoltam be a szobámba.
![]() |
A tegnapi ruhámat levetettem és kerestem egyet mára. Megreggeliztem majd felmentem Kennyhez.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Mi ez a jó kedv?
-Á semmi. Csak tegnap volt egy jó éjszakám!-rántottam meg a vállam-Sok a meló?
-Majd az lesz! Nemrég kezdődött az első szabad edzés. Az adatokért majd elmehetsz. Megengedem!-tette hozzá viccesen.
-Kedves vagy!-forgattam meg a szemeimet.
-Tudom!-nevetett.
-Inkább nézd!-mutattam a tévére. Egy hosszabb ideig Seb vezetett végül az utolsó percekben Hamilton megelőzte így csak 2dik lett. Elmentem az adatokért majd mire visszaértem Kenny már sehol nem volt. Egy cetli hevert az asztalomon. Ledobtam a kezemben lévő papírokat majd a cetlit kezdtem olvasni.
"Sajnálatos módon nélkülöznöd kell a társaságomat egy idelyig. Chris elküldött a szerelőkhöz kb. 1 óráig leszek távol. Sok sikert az elemzéssel! :P"
-Tuti kinyírom Kennyt.-duzzogtam és leültem a székbe. Mire végeztem már javában tartott a második szabad edzés. Kenny viszont még sehol sem volt. Arrébb raktam a papírokat és bámulni kezdtem a tévét. Közben nagyokat ásítoztam nagyon fáradtnak éreztem magam. Próbáltam ébren maradni több kevesebb sikerrel. Maradjunk inkább a kevesebbnél. Szóval sikerült bealudnom. Nem tudom meddig lehettem kába csak arra ébredtem meg hogy valaki lökdösi a vállam.
-Mi van?-emeltem fel a fejemet. Kinn már javában sötétedett.
-Ébresztő király lány!-lökött meg még egyszer Kenny.
-Hagy aludni Kenny!-tettem vissza a fejemet az asztalra.
-Ha itt akarsz aludni akkor maradj. De én megyek. Fuvart meg szerezz ahogy akarsz!-szólt még vissza.
-Fent vagyok!-keltem fel de kicsit megszédültem. Gyorsan rendeztem vonásaimat majd Kenny után mentem. Szerencsére elvitt a szállodáig így megspóroltam egy taxi utat. Az út alatt kaptam egy SMS-t Sebtől:
"Merre vagy? Kenny azt mondta majd Ő elhoz a hotelbe de még sehol se vagytok. Minden rendben?"
Aranyos volt hogy aggódott értem. Visszaírtam neki hogy kb. 10 perc és beérünk a szállodába ne aggódjon. Majd még megbeszéltünk egy találkozót is a hallban. Megköszöntem Kennynek a fuvart bementem a hallba és leültem az egyik székre. Pár perccel később Seb is csatlakozott hozzám.
-Szia!-adtunk egymásnak két puszit.
-Szia. Már hiányoztál!-ölelt meg-Hogyhogy ilyen későn értetek vissza?
-Tudod bealudtam és Kenny alig tudott kirángatni az épületből. De még mindig elég álmos vagyok!-nyomta el egy ásítást.
-Akkor gyere menjünk!-fogta meg a kezem. Fellifteztünk majd mindketten a saját szobánkba tértünk nyugovóra.
Jajj, a rohadt életbe jöjjenek már össze!! Olyan cukik együtt és a fürdős rész nagyon tetszett! És nagyon- nagyon tetszett!! Siess a folytatással!
VálaszTörlésPuszi Brigi
Remélem már gyógyulgatsz és nincs semmi komoly bajod!!!