![]() |
Egy laza Sebas♥ |
~Negyvenharmadik~
Már csütörtök volt ami azt jelentette hogy megkezdődik a felhajtás. Mindenkinek sokkal több dolga lesz beleértve engem is. Britta ma reggel visszautazott a családjához és szerelméhez. Mától én veszem át a dolgait aztán majd én is továbbadom valakinek. Persze Seb még csak azt sem tudja hogy én helyettesítem Brittat. Addig amíg nem szükséges nem is kell tudnia. Tudom hogy nagyon ki fog akadni de ezalatt a pár nap alatt nem tudtunk helyettest szerezni meg hát nem is kell. Ha Britta ilyen sokáig bírt dolgozni akkor én miért ne bírnék? Sebék közben már elindultak a pályára Rockyval, Heikkivel és Kevinnel. Én belemélyedtem az apám által adott papír munkákba Andival együtt. Nem sokkal később Heikki tért vissza.
-Hát te? Ilyen hamar végeztetek?
-Nem dehogy csak drága Vettelünk itt hagyta a törölközőjét és valakinek vissza kellett jönnie érte. És az a valaki most én vagyok!-mutatott magára.
-Ez rá vall!-nevettem-Tommi mesélte hogy régebben is szokta ezt csinálni.
-Az remek. De rohannom kell! Úgy egy óra múlva visszaérünk! Sziasztok!-indult el én pedig ismét a papírokra koncentráltam. Egy és fél óra múlva a fiúk is visszaértek.
-Basszus kurva meleg van!-panaszkodott Rocky és elvett az asztalról egy ásványvizet.
-Hallom megint feledékeny voltál!-fordultam Seb felé.
-Szokásom!-nevetett-Britta merre van? Ma még nem láttam és el kéne indulni interjúkat adni!-na most jön a fekete leves, gondoltam magamban.
![]() |
Sebii♥ |
-Drágám Britta ma reggel hazament..tudod? Szülési szabadság? Rémlik valami?
-Ja igen..emlékszem. És kit kapok helyette?
-Engem. Nem rémlik hogy én vagyok a pót sajtosod?
-Te? De neked most pihenned kell nem szaladgálhatsz velem erre-arra!-tiltakozott rögtön.
-Nyugi nem lesz semmi bajom. Ha Britta bírta akkor én is bírni fogom.
-Legyen!-egyezett bele. A legelső riporter tömeg előtt megálltunk majd Seb belekezdett a nyilatkozatokba. Közben Markék is csatlakoztak hozzánk. Egyik újságíróról mentünk a másikra míg ki nem fogytak azok. Na jó igazából nem fogytak ki csak mára mi végeztünk. Így is fél órával többet maradtunk a kelleténél. Visszafele kiosztott a párom pár autó grammot vagy épp megállt egy-egy közös fotóra. Persze ez engem cseppet sem zavart. Hozzá vagyok ehhez szokva. Az ég közben beborult és az eső is rázendített.
-Hát ez remek. Már csak ez hiányzott!-nyavalyogtam kicsit nyögős voltam.
-Legalább nem lesz melegünk!-nevetett és a fejünk fölé fogott egy újságot ami nem tudom hogy hogy is került hozzá. A túloldalon egy eső áztatott Kimit pillantottunk meg.
![]() |
Kimi az esőben. |
-Egy újság nekem is kéne!-nevetett miközben egymás mellet sétáltunk.
-Elfogyott! Egyébként ott a fejed a sapka!-nevettem.
-De pont azért kéne az újság hogy a sapi se ázzon el!-magyarázta.
-Két perc és beérünk csak kibírod valahogy!-mosolygott Seb.
-Ti értek be pár perc alatt nekem még kettő garázst kell sétálnom!
-Gyere be hozzánk. Gondolom pár percnél nem fog tovább tartani az eső. Ha meg mégis akkor kapsz egy Red Bullos esernyőt!-nevetett Seb.
-Akkor rögtön az lesz hogy átálltam hozzátok és Webber már a végét járja!-mosolygott.
-Igaz. Akkor nem kapsz Red Bullos esernyőt! De abból csak nem lesz semmi ha pár percig átjössz.
-Legyen. De valami törölköző szerűt remélem kapok.
-Még meglátjuk!-viccelődtek tovább és ez a kis jelenet az én arcomra is mosolyt csalt. Közben megérkeztünk a Red Bull home-ába. Kerestem három törölközőt. Az egyik Sebnek a másikat Kiminek dobtam.
-Egyébként! Hallottam a hírt miszerint apuka leszel! Gratulálok nektek!-pacsizott le Sebbel nekem pedig adott két puszit.
-Köszönjük de kitől tudod?
-Stuarttól!-nevetett. Gondolhattam volna hogy az a dilis szerelő újságolta el a finnek. Ők mindig is jóban voltak nem meglepő. De azért gondolom Seb jobban örült volna annak ha Ő maga mondja ezt el legjobb barátjának de ha ez így alakult akkor már mindegy. Az eső pár perc múlva elállt és Kimi is elindult vissza a saját home-jukba. Kicsit nyűgösen ültem le ebédelni. Nem volt kedvem semmihez.
-Minden oké?-ült le mellém Sebi és megfogta a kezem.
-Persze csak nincs kedvem semmihez. És éhes is vagyok de a rendelésem még mindig nincs sehol!-durcáztam.
-Visszamegyünk gyerekbe!-nevetett.
-Te ne beszélsz!
-Ha lenne időnk felmenni a szobába megmutatnám mennyire vagyok gyerek!-suttogta úgy hogy csak én halljam.
-Este még megmutathatod!-mentem bele én is a játékba.
-Benne vagyok! De most rohannom kell a megbeszélésre! Szeretlek!-váltottunk egy hosszú csókot majd Seb elment. Közben az ebédemet is kihozták mit ne mondjak lehettek volna gyorsabbak is de mindegy. Három szelet csokis tortával indultam vissza a dolgozóba. Egyet Andinak szántam kettőt pedig magamnak. Most valahogy édesség hiányom van és ezt csillapítani kell. Miután mindkét sütit elfogyasztottam ismét nekiálltam a papír munkának. Fél 3 kör jött be Seb az irodába egy hatalmas vigyorral az arcán.
-Na mi történt? Mi ez a nagy mosolygás?-kérdeztem miközben az ölébe húzott.
-A szimulátorból jövök és nagyon elégedett vagyok a géppel!-mosolygott még mindig.
-Ennek örülők.Reméljük egy remek versenyt tudhatunk majd magunk mögött.
-Így ahogy mondod. Egyébként gondolkodtam.
-És miről?
-Arról hogy azért lassan ideje lenni szólni a te és az én családomnak is a kicsiről. Nem gondolod?
-Tudod ezen már én is gondolkodtam. Csak nem tudom mikor lenn ez alkalmas.
-Most lesz egy 3 hetes hosszú szünet. Ebben a három hétben meglátogathatnánk mindkettőnk családját. Mit szólsz hozzá?
-Benne vagyok. Van még valami dolgod mára?
-Heikki tervez egy edzést 4 órára. 6 után szabad vagyok.
-Akkor én le is foglallak!-nevettem.
-A tiéd vagyok!-egyezett bele és adott egy csókot.
-Én pedig most elrabolom Sebet!-szólalt meg mögöttünk Heikki. Észre se vettem hogy bejött. Még egy-két gyors csókot váltottunk majd tényleg útjára engedtem Sebet.
-Bejössz a városba velem vásárolni?-vetette fel az ötletet Andi. Mivel nem volt semmi dolgom és ebben a pár órában úgy is csak unatkoztam volna beleegyeztem a dologba. Kiérve a pályáról fogtunk egy taxit amin Red Bullos minta volt.
-Hogy ez mekkora!-nevettünk.
-Egy fotót? Állj oda mellé!-utasított Adni majd készített egy fotót. Beszálltunk a kocsiba és a közeli bevásárló központba mentünk.
-Tudod mi jutott eszembe?-sétáltam Andi mellett.
-Nem mivel nem vagyok gondolat olvasó!-nevetett.
-Azt hogy mostantól megörökítem minden pillanatunkat. Hát nem jó ötlet?-dicsértem magam.
-De tényleg jó. Az első kép már meg is van.
-De meg ám. És mától te leszel a fotósom.
-Rendben de cserébe veszel nekem egy cipőt!-belementem a dologba és megvettem az általa kiszemelt cipőt. Még elmentünk a közeli baba ruha boltba. Még korainak tartottam a dolgot de Andi határozottan berángatott az üzletbe. A második kép is elkészült miközben nézelődtem a holmik között. Nagyon sok szép ruhadarabot láttam. Legszívesebben párat el is hoztam volna de ezt jobb szeretném Sebbel közösen csinálni. Remélem lesz majd hozzá kedve. Fél 6 után indultunk vissza a szállodába. Seb már várt rám a közös szobánkba.
-Késtél! Ezért büntetés jár!-nevetett bár a perverzség tisztán kivehető volt a hangjából.
-Várnod kell Bajnok! Még van egy kis dolgom!
-Na nem azt már nem!-kezdte el csókolni a nyakamat és innentől már nem volt visszaút. Egyébként nem is volt semmi dolgom csak kicsit húztam az agyát az én dilis németemnek...
Szia! Nagyon jó rész lett. Én szeretném azt az előzetest és mivel nagyon jól írsz, gondolom a történetet is, de csak akkor ha ezt sem hanyagolod! Puszi
VálaszTörlésHali! Egyetértek Ritával, nagyon jó rész lett. Remélem hamar meglesznek a komik, mert nagyon szeretem a történetedet és szeretném már tovább olvasni. Én is kíváncsi vagyok az előzetesre, rakd fel azt is! Puszi
VálaszTörlésSzia! Imádom ahogy írsz. Szuper rész lett és kifejezetten örültem a Kimis szakasznak. Hamar hozd a folytatást! Puszi
VálaszTörlésSzia! Olyan jó olvasni, hogy Seb törődik Lüszivel és hogy szeretik egymást. Nekem is kifejezetten tetszett benne a Kimis rész. Siess a folytatással és én is kíváncsi vagyok a következő előzetesére. Puszi Manyus
VálaszTörlés