Másnap nagy volt a felhajtás mert elfelejtettük hogy Barcelonába kell utaznunk. Mindent az utolsó percekben raktunk el és épp hogy fel tudtunk szállni a csapat magán gépére. Chrsitian már teljesen kész volt. A sikeres érkezés után elfoglaltuk a helyünket és az egész utat végi aludtuk. Kocsival mentünk ki a pályára és megkaptuk a beosztást. A hétfői tesztünk mégis elmarad. Nagy a keverés mostanság az FIA részéről. Seb pénteken és vasárnap ül autóba. Vasárnap majdnem az összes világ bajnok pályán lesz. Seb főleg annak örült hogy végre együtt mehet Kimi Räikkönennel. Én már kevésbé örültem annak hogy Mark csütörtöki és szombati teszt napján is jelen kell lennem.
-Mért kell nekem Webberrel együtt lenni?-panaszkodtam Sebnek és Andinak.
-Mi a bajod a kenguruval?-nevetett Andi.
-Sok. De ha én megyek akkor te is!-mosolyogtam bájosan.
-Remek!-forgatta meg a szemeit.
-Mehetek én is?--érdeklődött Seb.
-Elég lesz nekünk egy kenguru földi nem kell még a nyakunkra egy német is!-jelentette ki Andi Seb persze nem kicsit sértődött meg.
-Különben is-jelent meg Heikki-Pénteken és szombaton szoros edzés beosztásod lesz.
-Ez most valami rossz vicc igaz?-nézett rá Sebi.
-Hidd aminek akarod. Holnap meg gyere a kondi terembe 9-re.
-Nagyobb szadistát kaptam mint Tommi!-suttogta.
-Hallottam Vettel! Ezért plusz két kör!-Sebnek még a mosoly is lefagyott az arcáról.
-Ez remek!-pufogott.
-Ne lázadj! Túléled majd valahogy!-bújtam oda hozzá.
Lepakoltunk a szállodába majd mehettünk is egy megbeszélésre. Christian elmondta hogy mi a terv az utolsó teszt hétvégére. Külön megemlítette a hátsó szárnyat amit nem szabad a sajtónak mutogatni. Az egész csapat bizakodó az idényre nézve. Reméljük hogy megint mi leszünk a favorit és megint minket kell majd legyőznie az ellenfeleknek. De tudjuk hogy nehéz lesz idén dominálni. De meg fogjuk próbálni elégre mi vagyunk a Red Bull Racing. A megbeszélés után a két pilóta és a verseny mérnőkők körbejárták a pályát én pedig átmentem Andihoz.
-Na el tudtál szakadni?-nézett rám.
-Szerinted? Persze hogy eltudtam. Bár kicsit félek. Mi lesz ha tényleg terhes vagyok?
-Ezt pár percen belül megtudjuk!-adott a kezembe két terhességi tesztet. Nagy nehezen bevánszorogtam a mosdóba és megcsináltam a tesztet. Már csak meg kell várni az eredményt.Ez a 10 perc számomra felért egy kínzással. Már majd meghülyültem. Járkáltam fel alá leültem felkeltem vagy csak bámultam a falat de az idő csak nagyon lassan telt el.
-Na? Mit mutat?-kiváncsiskodott Andi.
-Az első negatív. A második viszont pozitív. Most akkor terhes vagyok vagy nem?
-El kéne menned egy nő gyógyászhoz. Az biztosat tudna mondani.
-De én utálom az orvosokat. Tudod!
-Tudom de muszáj. Ez most így nagyon döcög. És mi van ha terhes vagy? Azt Sebnek is tudnia kell. Mi lenne ha elmennénk ma az orvoshoz??
-Még meggondolom.
- Az 1000% hogy ma elviszlek egy orvoshoz ha törik ha szakad. Nem érdekelsz. Ha kell el is rángatlak de el fogsz velem jönni.
-Jó rendben. De most-néztem az órára-Rohannom kell. Találkozom van Ciaronnal.
-Majd még hívlak!-szólt utánam.
-Rendben!Szia!-mentem ki a szobából majd Mark boxához mentem.
-Már vártalak!-szólt Ciaron.
-Már itt vagyok. Mark?-néztem körbe.
-2 perc és itt lesz! Addig kezdjünk neki a feladatnak. Sok dolgunk lesz!-felültünk a székre majd átnéztük a gumi választásokat megsaccoltuk hogy hány kört kéne megtennünk. A box kiállásokat is gyakorolni kell még. Mark is csatlakozott hozzánk bár egy idő után megunta. Már csak pár feladat volt vissza amit már ketten csináltunk végig Ciaronnal. Összeszedtük a holminkat majd én még tettem egy kitérőt Rockyhoz.
-Ciarontól jössz?
-Aham.
-És megosztod velem is a taktikát??
-Nem az titok!-nevettem-Nem azért jöttem. Oda tudnád adni Seb holnapi beosztását?-néztem rá boci szemekkel.
-Ha beavatsz a taktikájukba megkapod!
-Nehéz veled alkudozni!-nevettem-De legyen!-megkaptam Seb holnapi beosztását majd elmondtam pár dolgot Rockynak de megtiltottam neki hogy erről bárkinek is beszéljen. Bár ki tudja hogy a franciát tudnak-e titkot tartani? A szállodai szobánk felé vettem az irányt de közben írtam egy SMS-t Andinak hogy inkább holnap mennyünk el a dokihoz. Holnap tuti hogy ráérek. Nagy nehezen de beleegyezett a dologba. Felmentem a közös szobánkba de Seb nem volt bent. Az ágyon találtam egy rózsát és egy cetlit amire ez volt írva:
"Találkozzunk a büfében! Várlak! Csók Seb♥"
Ledobtam a táskám kicsit megigazítottam a sminkem és a hajam majd lementem a büfébe. Sehol nem volt egy árva lélek sem. Beljebb lépve láttam hogy egy asztal meg van terítve és körülötte gyertyák égtek. Nagyon romantikus volt az egész.
-Tetszik a meglepetés?-karolt át Seb hátulról.
-Imádom!-fordultam meg az ölelésben és adtam neki egy csókot.
-Éhes vagy Kicsim?
-Nagyon. És mit eszünk?-néztem rá.
-Mindjárt megtudod!-fogta meg a kezem majd az asztal felé vettük az irányt. Seb udvariasan kihúzta nekem a széket én pedig helyet foglaltam. Seb kihozta az előételt ami tipikus fűszeres hús volt pirítóssal. Kicsit furán hangzik de nagyon finom. A fő étel is nagyon finom volt. Rántott csirke ami az egyik kedvencem hozzá pedig petrezselymes rizs.
-És desszert is van?-érdeklődtem.
-Persze. Egy vacsora desszert nélkül semmit sem ér!-vigyorgott majd kihozta az édességet ami egy nagy kehely fagyi volt tejszín habbal.
-Hogy ízlett a vacsi?-kérdezte majd az ölébe húzott.
-Nagyon finom volt. Köszönöm az egész estét!-bújtam hozzá.
-Szeretlek!-csókolt meg. Még beszélgettünk egy keveset majd visszamentünk a szállodai szobánkba. Egy gyors közös zuhanyzás után bebújtunk az ágyba és álomra hajtottuk a fejünket. Másnap kicsit kómásan ébredtem reggel 8-kor. Sebet nem akartam felébreszteni olyan édesen aludt. Belopakodtam a fürdőbe vettem egy gyors zuhanyt majd felöltöztem. Írtam egy cetlit Sebnek nem akartam hogy aggódjon miattam. Most jól látható helyre tettem nem úgy mint múltkor. Felkaptam a táskám majd Mark boxához indultam.
![]() |
A ruha. |
-Csipkerózsika is megérkezett?-hallottam meg magam mögött Markot.
-Neked is jó reggelt drága Mark! Ha jól tudom már a kocsiba kéne ülnöd! Mit keresel még mindig itt?-néztem rá.
-Az legyen az én dolgom. Különben is. Nem értem hogy te mit keresel itt? Te Vettelékhez tartozol nem ide.
-Kérdezd erről Christiant. De nem azért jöttem hogy veled bájologjak. Inkább a pályán mutasd meg hogy mit tudsz ne itt játszd a fejed.
-Majd akkor nézz ha idén világ bajnok leszek és Vettelke már csak második számú pilóta lesz.
-Álmodik a nyomor drága Mark álmodik. De álmodni még szabad. Használd ki mert már nem sokáig álmodozhatsz. Sok sikert a mai naphoz! Pá!-intettem majd otthagytam a kenguru földit. Pont ezért utálom Őt. Azt hiszi jobb lesz mint Seb. Pedig biztos hogy nem. Levágtam magam Ciaron mellé és cirkálgatni kezdtem egy papírt. Semmi hangulatom nem volt ehhez a naphoz.Mark kihajtott az autóval mi pedig megkezdtük az elemzést. Fél 11 kor már nagyon elegem lett az egészből. Fejfájásra és hányingere panaszkodva leléptem és Andihoz indultam.
-Téged is lehet látni? Már azt hittem ki akarsz bújni az orvos alól.
-Megfordult bennem de inkább dokihoz megyek minthogy Mark fejét nézegessem egész nap.
-Remek. Akkor indulhatunk?-kapta fel a táskáját.
-Felőlem!
Az egyik gyári autóval mentünk az orvoshoz aki Andi jó barátja volt.
-Izgulsz?
-Kicsit. De most beszéljünk valami másról.
-Van valami infód a teszt állásáról.
-Annyit tudok hogy Button vezet Webber pedig az ötödik. Valamit most nagyon eltaláltak a Mclarenesek. Reméljük ez csak egy amolyan fellángolás ami nem tart sokáig.
-Reméljük. Egyébként belegondoltál hogy kevesebb mint 3 hét és újraindul a száguldás?
-Igen már belegondoltam. Már nagyon várom de kicsit félek is. Most már ott van nekem Seb és mostantól nem azért fogok izgulni hogy nyerjen..na jó részben azért is de az jobban fog izgatni hogy sértetlenül szálljon ki a kocsiból. Tudod én belehalnék abba ha történne valami Sebbel.
-Azt elhiszem de nyugi nem lesz semmi baja. Ő egy remek pilóta. És egy remek autó is van alatta kizárt hogy bármi is történne vele.
-Legyen neked igazad!
-10 perc kocsikázás után megérkeztünk az orvoshoz. Bementünk és a recepciós csajhoz siettünk. vagyis csak Andi sietett én loholtam utána.
-Jó napot. Dr. Eduardo Schancezhez van időpontunk.
-Igen. Sajnos a Doktor úrnak el kellett rohannia ugyan is egy fontos eseményre hívták és most 1 hétig nem is lesz bent. De azt mondta hogy utána rögtön tudja önöket fogadni.
-Öhm. Rendben köszönjük. Viszlát!-köszöntem el Andi helyett aki még szólalni se tudott.
-Hé jól vagy?-lengettem meg előtte a kezem.
-Mintha az előbb azt mondta volna az a recepciós csaj hogy nincs itt a doktor úr. És mintha azt mondta volna hogy 1 hétig vissza se jön. Ezt nem hiszem el!-pattant fel-Hogy lehet ekkora mázlid?-nézett rám.
-Hé nem én mondtam a dokinak hogy mennyen szabira. Majd visszajövünk 1 hét múlva.
-Biztos hogy nem. Hétfőn megyünk vissza Keynesbe majd ott megvizsgáltatod magad. És erről nem nyitok vitát.
-Jó rendben de mennyünk vissza Seb nemsokára végez!
Visszaindultunk a pályára ahol az volt az első hogy szóltam Ciaronnak hogy fél óra múlva munkába tudok állni. Lementem a kondi terembe a fiúkhoz.
-Sziasztok! Mikor végeztek?-ültem le egy nagy labdára.
-Úgy fél óra múlva!-válaszolt Heikki.
-Addigra én teljesen kész leszek!-szólalt meg Seb.
-Heikki. Nem tarthatnátok15 perc szünetet?-néztem az edzőre.
-Jó legyen. Seb. 15 perc szünet!
-Köszönöm!-ugrott le a futó gépről.
Hozatattam a kondi teremhez ebédet amit közösen fogyasztottunk el. A fél óra kicsit több lett mint fél óra amit Ciaron meg is jegyzett. Mark még mindig nem tudott előrébb lépni az ötödik helynél. Ennyire rossz lenne a kocsi vagy Mark ennyire béna? Legyen az utóbbi. Button viszont kezd idegesíteni. Folyamatosan futja a jobbnál jobb időket. Kíváncsi vagyok holnap mi lesz. Vajon Seb képes lesz nyerni? Remélem hogy igen. Ha rajta múlik akkor biztos hogy belead 110%-ot. Annyira unatkoztam hogy el is aludtam. Ciaron ébresztett fel és nem nézte túl jó szemmel hogy alszom mikor figyelnem kéne. Kértem egy kevés szünetet hogy kilevegőztessem a fejem. Sétáltam egyet a pálya körül. Pár fotós le is kapott aminek nem örültem. Nem kell a felhajtás. Meg ha én itt vagyok akkor azt is rögtön leveszik hogy Seb is itt van. Visszamentem Ciaronhoz.
-Szabad vagy Király lány. Ebben a fél órában már egyedül is elboldogulok. Köszi a segítséget.
-Szívesen. Szia Ciaron. Sok sikert!-intettem a verseny mérnöknek majd Seb keresésére indultam. Épp a liftet várta.
-Na ki vagyok!-takartam el a szemét.
-Lüszi? Hogyhogy itt vagy?-fordult meg és átkarolta a derekamat.
-Ciaron elengedett. Mostantól a tiéd vagyok!-mosolyogtam rá.
-Ez a mai nap legjobb híre! Mi lenne ha beülnénk a fürdőkádba és estig ki se szállnánk?
-Benne vagyok!
Fellifteztünk a szobába bezárkóztunk teleengedtük a fürdőkádat vízzel és egészen estig áztattuk magunkat. Jó volt kicsit ellazulni Kellett ez mindkettőnknek. Mikor már eléggé kiáztattuk magunkat álomra hajtottunk a fejünket. Hosszú nap lesz a holnapi.
Szia!
VálaszTörlésGratula a szóbelidhez, szurkolok, hogy felvegyenek oda ahová a leginkább szeretnéd. Nagyon jó lett az új rész és én komolyan jobban izgulok, mint Andi meg Lüszi, hogy vajon lesz- e kisbaba vagy sem. Én mindenesetre örülnék. Siess a folytatással. Puszi