Sziasztok! Nem is gondoltam volna hogy ilyen hamar meglesz az 5 komment. Csúcsok vagytok.♥♥ Meglepetésként itt a következő fejezet. Lehet hogy sokat kérek ha azt mondom 6 kommi?!:$$$ Próbáljuk meg szerintem. És kitartást a sulihoz. Puszii♥♥
~Negyedik~
Reggel az ébresztőórám 10 órakor keltett. Nem volt semmi kedvem felkelni de muszáj volt. Fél óra alatt sikerült elkészülnöm. Lementem a büfébe és kértem magamnak reggelit. Gyorsan megreggeliztem majd elindultam Chris irodája felé. Mikorra odaértem már mindenki ott volt gondolom csak rám vártak.
-Megjöttem!-álltam meg Britta mellett.
-Siethettél volna!-szólt oda Seb.
-Befoghattad volna. Különben nem is késtem. Te jöttél korán!-láttam hogy mondott volna még valamit de épp ekkor jött Christian és Adrian.
-Látom teljes a létszám. A repülő már kinn vár benneteket. Az út olyan 2 órás lesz. A szállás már megvan nektek csak élvezni kell ezt az 5 napot.
Miután mindenről tájékoztattak bennünket felszálltunk a repülőgépre. Szerencsére Britta mellé ültem és velem szembe sem Vettel ült hanem Rocky. Betettem a fülembe a fülest és egész úton zenét hallgattam. Mikor odaértünk már dél is elmúlt. Leszálltunk a repülőről és autóval mentünk el a szállás helyre. Mikor odaértünk még a szám is tátva maradt. A ház pont a tóra nyílt. Minden olyan békés volt.
Ameddig a fiúk kiszedték a bőröndjeinket a csomagtartóból mi körbejártuk Brittával a házat. Egy egyszerű fa ház volt de mégis nagyon hangulatos. Eszembe jutottak az általános iskolás éveim. Amikor az osztállyal voltunk kirándulni és ugyanilyen házakban aludtunk. A csíny tevések. A sok nevetés. A csíny tevésekre visszatérve. Lehet hogy nem ártana kicsit megszívatni a fiúkat. Mondjuk Rockyt kímélem ő még nem szólt be nekem nem úgy mint Vettel. És ekkor egy remek csíny körvonalazodott meg a fejemben. Mivel nem akartam egyedül csinálni ezért bevontam Brittát is a dologba aki persze rögtön benne volt. A fiúk közben beértek a böröndőkkel így elkezdtünk kipakolni. Emeletes ágyak voltak és úgy egyeztünk meg hogy én lent alszom Britta pedig felül.
-Km. Nem akartok elmenni tűzifáért. Tudjátok valamivel be is kéne gyújtani!-mentem oda a fiúkhoz.
-Igaza van. Pattanj Seb megyünk fát keresni!-nevetett Rocky.
Miután elmentek Brittával felkutattuk a kellékeket. Egy hangos ilyen duda szerű valamit kerestünk és találtunk is.. Ezt eldugtam a párnám alá hogy reggel vagyis hajnalban ne kelljen vele szórakoznom. A fiúk fél óra után tértek vissza egy adag fával. Nehézkesen de sikerült tűzet rakniuk. Miután megvacsoráztunk mindenki bedőlt az ágyba és benyomta a szunyát. Én majdnem minden órában felébredtem. Végül fél 4-kor keltettem fel Brittát is hogy segítsen elhelyezni a dudát. Miután megtaláltuk a megfelelő helyet Ő gyorsan visszamászott az ágyába én pedig megnyomtam a dudát. Nem gondoltam volna hogy ekkorát fog szólni. Szó szerint még én is megijedtem. Gyorsan visszaiszkoltam az ágyba és onnan nevettem a pilótán és a verseny mérnőkőn. Vettel aludt lent és olyat zakozott hogy még nekem is fájt. Rocky is majdnem leesett de szerencsére az utolsó pillanatban visszamászott az ágyába. A duda is elhallgatott már csak a mi nevetésünktől volt hangos a ház meg persze a két fiú káromkodásától.
-A kurva életbe!-pattant fel a német-Normális vagy???-jött oda hozzám de én nem tudtam válaszolni a nevetéstől-Lehet hogy viccesnek találod a dolgot de én nem.
-Pedig hidd el az! Most már egy-egy!-keltem fel és elsétáltam mellette. Bementem a fürdőbe és kicsit rendbe szedtem magam. Mivel már nem tudtam volna visszaaludni fel is öltöztem. Mikor végeztem Brittával ment a fürdőbe. Leültem az ágyamra és néztem ahogy a két fiú valamin vitázik. Aztán abbahagyták majd Rocky ment el zuhanyozni. Miután megebédeltünk kimentünk a tóhoz. Brittával sokat beszélgettem és elég jól kijöttünk egymással.
-Miért szívatod Sebet?-kérdezett rá.
-Nem is tudom. Talán azért mert jó látni ahogy kiakad.
-És ha a fagyi visszanyal?
-Na látod erre még nem gondoltam.
Miután alaposan körbenéztünk visszamentünk a lakásba és Brittával összedobtunk egy egyszerű ebédet. Miután megebédeltünk és elmosogattunk úgy döntöttünk hogy karaókézunk.
-Én nem tudok karaókézni muszáj nekem is beszállni? Egyel talán nincs hozzá hangom.
-Nyugi nem a hang a lényeg hanem a buli! Gyere te is Seb!
Egész este karaokéztünk. A végén már dőltem a nevetéstől. Fél 1-kor aludtunk el. De ekkor még nem sejtettem hogy mi vár rám.
Szikaa! :))
VálaszTörlésNagyon jó rész lett mint minegyik!! ♥♥
Hát a csajok nagyon kemények!!!
Megnéztem volna a srácok fejét!! :)) :D
Puszyy Regiii!!♥♥
Szia! Remeket alkottál megint. Imádtam ezt a részt! Siess a folytatással! Puszi
VálaszTörlésSzió!
VálaszTörlésSzerintem is szuper rész lett! Csak így tovább!!! Nagyon remélem, hogy hamar meglesznek a komik!! pussz
Hali! Reggel fél 4-kor keltem, hogy legyen időm megnézni, hogy van-e a blogokon új rész és nagyon örültem mikor láttam, hogy raktál fel frisset! Szupi rész lett. Én is nagyon megnéztem volna a srácok arcát!! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel fogják ezt megbosszulni!!Szeretném ha hamar jönne a folytatás és megtudnánk, hogy mi a bosszú! Puszi Dóri
VálaszTörlésCsak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, ez egyszerűen nagyon jó lett! Én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a büntetésük!! Hamar hozd a folytatást!! Pusy Anna
VálaszTörlésÉn vagyok a hatodik? Remélem hamar jön ezután a friss. Nagyon jó részt raktál össze. Néha eszembe jut, hogy ilyet én is tudnék írni és amikor ilyet olvasok, mindig rájövök, hogy nem, ugyanis én nem tudnék ilyen csínyeket kitalálni. (csak ha ellenem csinálnák) Visszatérve egyszerűen nagyon jó vagy!! ennyi Puszi és várom a folytatást! Klári
VálaszTörlés